2014-06-27 16:58:48• hírek • Kocsis Zoltán

Kilenc Szatmár megyei gyerek vizsgázott tízesre

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Péntek délután nyilvánosságra hozták a nyolcadikos diákok képességvizsgáinak eredményeit. Ezek szerint Szatmár megyében a vizsgázók 65,42%-a ért el átmenő, azaz 5-ösnél nagyobb jegyet.

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint megyénkben 2802 gyerek iratkozott be a képességvizsgára, közülük azonban csak 2693-an jelentek meg a megmérettetésen. Átmenőt, azaz 5-ösnél nagyobb jegyet 1762-en értek el, ami azt jelenti, hogy a vizsgán megjelentek 65,42%-a készülhet beiratkozni a középiskolák valamelyikébe.

A gyerekek, illetve szüleik péntek este 20.00 óráig nyújthatják be fellebbezésüket, amennyiben úgy ítélik meg, hogy a megérdemeltnél kisebb jegyet kaptak. Ezeket július elsejéig bírálják el és akkor hozzák nyilvánosságra a végleges jegyeket.

A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint Szatmár megyében kilenc diák kapott maximális jegyet, azaz 10-est. Érdekesség, hogy közülük mindössze egy, az Avasfelsőfalui Általános Iskolában tanuló Mois Casian Petrica Toma fiú. A lányok közül négyen a szatmárnémeti Mihai Eminescu Gimnázium - Groza Andrada, Jurgut Luiza Maria, Lazar Ioana, Macim Georgiana Elena -, ketten a Tasnádi Általános Iskola - Gale-Cazan Cristiana Bogdana, Szűcs Rebeka Paula - diákjai, míg Tripon Ioana Cristiana a szatmárnémeti Octavian Goga Általános Iskola, Masnita Giulia Stefania pedig az Avasfelsőfalui Általános Iskola tanítványa.

Ami a magyarul vizsgázókat illeti, összesen heten kaptak 10-est valamilyen tantárgyból. A legügyesebb Baranyai István Dávid volt: a 10-es Számú Általános Iskola diákja magyar nyelv mellett matematikából is a legnagyobb jegyet kapta. Rajta kívül 10-es kapott továbbá magyarból Nagy Csilla (10-es Számú Általános Iskola), Képíró Dorottya (Református Gimnázium), Szejke Dóra (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont), Csuka Viktória (a sárközújlaki Petőfi Sándor Általános Iskola) és Muszka Zsuzsa (Nagykárolyi Elméleti Líceum), míg Demeter Tamás (Kölcsey Ferenc Főgimnázium) matematikából teljesített hibátlanul.

A Szatmár megyei diákok eredményeit az alábbi link alatt tekinthetik meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: