2010-06-10 12:55:42• hírek • Balog Anita

Kilakoltatták a romákat

Csütörtök reggel 8 órakor a Florisal emberei a közösségi rendőrökkel keresték fel azt a hírhedt Ostrovului CD2-es tömbház környékét, ahol többen, engedély nélkül a zöldövezetre épített viskókban élnek. Ezeket a lakókat két héttel ezelőtt felszólították: bontsák le az épületeket. Ők nem tették meg, most megtette az ezzel megbízott Florisal.

A Polgármesteri Hivatal eltökélt szándéka, hogy rendet tegyen az Ostrovului utcában. Többször keresték már fel a CD2-es tömbházban lakókat a Lakossági nyilvántartó emberei, hogy személyi igazolványokat készítsenek az ott lakóknak. Az egykori munkásszálló környékén lakók többször is bejelentést tettek már a tömbházból kiáramló bűz miatt, sokak szerint a környék az elmúlt években a bűnözés melegágya lett.

A rendteremtési folyamat része az önkényesen, illegálisan felépített épületek felszámolása is, amelynek csütörtök reggel kezdett neki a bontással megbízott Florisal. Természetesen ahogy arra számítani lehetett, nem volt könnyű dolguk: a három viskóban lakók nem szívesen hagyták el otthonukat. Mint kiderült, a Mursa család apraja-nagyja lakott az épületekben, s bár a Polgármesteri Hivatal már két héttel ezelőtt feszólította őket az építmények elhagyására, ezt csütörtök reggelig nem tették meg.

A közösségi rendőrök felszólítására  - hosszas és hangos veszekedés után - kihordták az épületekből ''vagyonukat'', majd a Florisal nekikezdett a bontásnak.

A Szatmár.ro a helyszínen szóba elegyedett a család 60 éves fejével, Mursa Sándorral, aki elmondta: évek óta a viskókban élnek, most nincs hová menniük, lakást bérelni esélyük sincs a kevés betegnyugdíjból, meg a segélyekből amit kapnak, ugyanis a családban senkinek nincs munkahelye. -Amikor meglátják, hogy barnák vagyunk, nincs üres munkahely - magyarázza. Azt is megtudtuk: volt lakásuk a Toamnei utcában, csak onnan egy kis összegű tartozás miatt menniük kelett. A hatóságok másképp tudták. A család hónapokon keresztül nem fizetett semmiféle számlát, ezért voltak kénytelenek elhagyni a lakást.

A helyszínen tartózkodó közösségi rendőrök azt tanácsolták a családnak: költözzenek a CD2-es tömbház szomszádságában levő ''zöld blokkba'', melynek ugyan ablakai nincsenek, de kis leleményességgel otthont tudnának kialakítani az üresen álló lakások egyikében, így a nomád életet elhagyva kicsit civilizáltabb körülmények között élhetnének.

A Mursa család szerint már megpróbáltak a zöld tömbházban élni, de a CD2-es tömbházban lakók ott már kirabolták őket egyszer - mondják.


Lebontották az önkényesen épített viskókat
Lebontották az önkényesen épített viskókat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: