2010-01-26 16:34:47• hírek • Kertész Róbert/MTI

Kilakoltatott romákról jelent az AI

A roma lakosság kényszer-kilakoltatásának befejezésére szólította fel igen éles hangvételű, kedden Londonban közzétett jelentésében a román hatóságokat az Amnesty International.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének 12 oldalas, fotókkal és esettanulmánnyal illusztrált jelentése szerint - amely a "Hulladékként bánnak velük" címet viseli - Románia-szerte roma családokat lakoltatnak ki erőszakkal otthonaikból, akaratuk ellenére, rendszerint megfelelő előzetes konzultáció, értesítés és megfelelő másik lakás felkínálása nélkül.
Az AI szerint ez állandósítja a faji elkülönítést, és ellentétes Románia nemzetközi kötelezettség-vállalásaival.
A jelentés szerint a 2,2 milliós romániai roma lakosságot széles körű diszkrimináció sújtja a köztisztviselők és a társadalom egésze részéről egyaránt.

Ennek következménye, hogy a 75 százalékot is elérheti a szegénységben élők aránya a roma lakosságon belül, jóllehet a szegények aránya a teljes román társadalomban 24 százalékos, a  legnagyobb kisebbséget alkotó romániai magyarságon belül pedig 20 százalékos - áll az Amnesty International keddi londoni elemzésében.
A szervezet szerint amikor a romák megpróbálják felhívni a figyelmet az őket sújtó megkülönböztetésre, gyakran egyszerűen meg sem hallgatják őket.

Azokban az esetekben, amikor a hatóságok fel is ajánlanak másik lakást, ezek gyakran "igen kétes környezetben" épültek, és nincs bennük víz, villany és fűtés.


Akár a 75 százalékot is elérheti a szegénységben élők aránya a roma lakosságon belül
Akár a 75 százalékot is elérheti a szegénységben élők aránya a roma lakosságon belül


Az utóbbi években a kényszer-kilakoltatott romákat sokszor hulladéklerakók, szennyvízkezelő üzemek vagy külvárosi ipartelepek tőszomszédságába telepítették át. Az Amnesty International keddi állásfoglalásában felszólítja a román hatóságokat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az évek óta ilyen veszélyes körülmények között élők elköltöztetését ezekről a helyekről.

Az emberi jogi csoport esettanulmánya ismerteti egy csíkszeredai - a jelentésben szereplő keresztnevek alapján vélhetően magyar - roma közösség kálváriáját. A helyi hatóságok "Sándor" elmondása szerint 2004 nyarán értesítették a száznál több főből álló közösséget, hogy 24 órájuk van a távozásra. Közölték velük azt is, hogy otthonaikat lebontják, akkor is, ha nem mennek ki az általuk addig lakott épületből.

Másnap meg is jelentek a hatóság emberei, és a romák zöme békében eleget is tett a kilakoltatási végzésnek. Néhány család nem akarta elhagyni az épületet, de ők is távoztak, amikor a csendőrség megérkezett.
A közösséget a városi szennyvíztisztító mellé költöztették, a hatóságok által odatelepített fémkonténerekbe.
A lebontásra ítélt épület leromlott állagú volt - ezt a roma közösség is elismerte -, ám "Sándor" elmondása szerint számtalanszor kérték az elöljáróságot a tatarozás elvégzésére, mindhiába.

"Erzsébet" elmondta: a fémkabin, amelyben férjével és hét gyermekével él, olyan szűkös, hogy az egész család nem tud egyszerre lefeküdni aludni, mert nem férnek el. Emellett tisztálkodási lehetőség sincs.
"Tibor" szerint emiatt a közösség tagjai olyan koszosak, hogy nem engedik be őket sehova.
A jelentéshez mellékelt egyik fotón kisgyerekek játszanak egy fémkerítés mellett, amelyen román és magyar nyelvű tábla figyelmeztet fertőzésveszélyre. Az Amnesty International azonnali cselekvésre - a kényszer-kilakoltatások befejezésére és a lakhatási jog garantálására - szólította fel a román kormányt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: