2014-09-17 10:00:40• hírek • MTI

Kik harcolnak Szíriában és Irakban?

Dzsihadisták, pesmergák, síita milíciák, Bassár el-Aszad ellenes felkelők, valamint reguláris erők, sőt külföldi katonák is részt vesznek az Irakban és Szíriában dúló harcokban. Az AFP francia hírügynökség összeállítást közölt a két arab országban szemben álló felekről.

DZSIHADISTÁK:
Szunniták, akik az iszlám síita ágához tartozó alaviták vezette Szíriában és a szintén síita irányítás alatt álló Irakban harcolnak. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ebben a két országban 20 és 31,5 ezer közöttire teszi az első számú dzsihadista csoport, az Iszlám Állam (IÁ) erőinek létszámát, ez háromszorosa a hivatal korábbi becslésének.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni emigráns civil szervezet több mint 50 ezerre becsüli a Szíriában tevékeny dzsihadisták számát, akik közül 20 ezer külföldi állampolgár, elsősorban a Perzsa-öböl menti államokból, Csecsenföldről, Európából, valamint Kínából származó harcos. Az amerikai hírszerzés szerint 15 ezer külföldi harcol a polgárháború sújtotta közel-keleti országban, közülük 2 ezer nyugati országokból érkezett. Egy részük az IÁ-hoz csatlakozott, míg mások az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ágának, az an-Nuszra Frontnak a soraiban küzdenek az Aszad-rezsim megdöntéséért. A radikalizálódás tanulmányozására Londonban létrejött nemzetközi központ (ICSR) szerint a Szíriában harcoló külföldi dzsihadisták 74 országból érkeztek, többnyire a Közel-Keletről, illetve a Maghreb országokból. A legtöbben Tunéziából (3 ezer fő), Szaúd-Arábiából (2500 fő), Marokkóból (1500 fő), Jordániából (1500 fő), Libanonból (900 fő), valamint Oroszországból (800 fő) és Franciaországból (700 fő) indultak el harcolni.

KURD HARCOSOK:
A pesmergák, vagyis kurd nyelvről lefordítva azok, "akik bátran szembenéznek a halállal" június óta élharcosai a dzsihadisták elleni küzdelemnek Irakban. Az észak-iraki autonóm régió, Kurdisztán Washingtonnal szövetséges fegyvereseinek száma 200 ezer fő körül lehet. Augusztus óta mintegy tucatnyi ország, köztük az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország kezdett fegyvereket szállítani nekik. A szíriai és törökországi kurd erők - köztük az Ankara, Washington és az Európai Unió (EU) által is terrorszervezetnek tartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) - augusztusban támogatásukról biztosították a pesmergákat. A kurdok Szíria északi részén is harcolnak.

IRAKI HADSEREG, SÍITA MILÍCIÁK és KÜLFÖLDI CSAPATOK IRAKBAN:
A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) szerint az iraki hadseregnek 271 ezer tagja van, ebből 193 400-an a szárazföldi csapatokat alkotják. A korábbi, 450 ezer fős hadsereget az Egyesült Államok a 2003-as inváziót követően feloszlatta. Az amerikai erők 2011 végére lezárult kivonulása óta az új hadsereg nem tudta megfékezni az erőszak kiújulását és júniusban meghátrált az Irakban előrenyomuló dzsihadisták elől.

A síita vallási vezetők júniusban fegyverbe szólították a vallási közösség tagjait a nemzet megvédése érdekében. Muktada asz-Szadr, az iraki radikális síiták vezetője - aki 2004-ben megalapította az amerikai hadsereg elleni küzdelemre a Mahdi Hadseregét - ebből a célból létrehozta a Békebrigádokat.

Barack Obama amerikai elnök júniusban katonákat küldött vissza Irakba, számuk 1600 fő körüli lesz a 475 katonai tanácsadót is figyelembe véve. Kanada nemrég jelentette be, hogy több tucatnyi egyenruhást vezényel Irakba katonai tanácsadás céljából.

SZÍRIAI HADSEREG, FÉLKATONAI ALAKULATOK:

A 178 ezer fős szíriai hadsereg létszáma felére csökkent a 2011-ben kezdődött polgárháború során, de azóta újraszervezte erőit. Jelenleg a 2013-ban félkatonai alakulattá átrendeződött kormánypárti milíciák, a sabbihák támogatására, valamint a Szíriában 10 ezer harcost felvonultató Hezbollah libanoni síita szervezetre  támaszkodhat. Az IISS adatai szerint ezenkívül Irán is "jelentős" pénzügyi támogatást és felszerelést nyújt a szíriai hadseregnek.

ASZAD ELLENES FELKELŐK:
Az IÁ-n kívül rengeteg szervezet küzd az Aszad vezette rezsim ellen, mindenekelőtt az an-Nuszra Front vagy az Ahrar as-Sam-brigád iszlamistái. A felkelők száma több tízezer lehet, ebből ma már mindössze 10-15 százalékot tesznek ki a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) erői.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: