2014-07-17 10:07:39• hírek • MTI

Az ukrán légierő újból támadja a szakadárok állásait

Az ukrán légierő felújította támadásait szerdán, és több célzott csapást hajtott végre a szakadárok állásai ellen Kelet-Ukrajnában - közölte a védelmi minisztérium.

A tárca közleménye szerint a szakadároknak okozott károkról és veszteségekről egyelőre még nincsenek adataik. Újraindították a "humanitárius" - élelmet és vizet tartalmazó - légi szállítmányokat is a "terrorellenes műveletben" részt vevő katonák és a helyi lakosok számára.

A térségbeli repüléseket a légierő kedden állította le, egy nappal azután, hogy Luhanszk megye légterében lelőtték az ukrán légierő egy An-26-os szállítógépét, Kijev szerint Oroszország területéről.

Jelenleg heves harcok folynak a terrorellenes erők és a szakadárok között Donyeck megyében Marinyivka és Amvroszijivka településeknél, valamint Luhanszk megyében Izvarinónál - közölte az este Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője. Pontos információkat a harcok állásáról nem tudott mondani, csak annyit közölt, hogy az ukrán katonák tüzérségi és légi támogatást kapnak, és tartják eddigi állásaikat.

A donyecki szakadárok "népköztársasága" viszont az orosz médiában azt tette közzé, hogy Marinyivkát fegyvereseik állítólag elfoglalták, az ukrán katonákat pedig bekerítették.

Az RNBO szóvivője közölte, hogy Oroszország tüzérségi erőket csoportosít az ukrán határ közelébe és tüzelőállásokat alakít ki. Szavai szerint a Rosztov-Taganrog autóúton két, Grad rakéta-sorozatvetővel is felszerelt orosz tüzérségi egység mozgását észlelték Ukrajna irányába, valamint Brjanszk körzetében, másfél kilométerre az ukrán határtól az orosz katonák tábort és lőállásokat építenek ki.

Az Oroszország déli határa mentén illetékes vámszolgálat egyik szóvivője arról számolt be szerda este, hogy az ukrán oldalon folyó tűzharcok miatt ismét evakuálni kellett a rosztovi körzet novosahtyinszki határátkelőjénél szolgálatot teljesítőket. Tartanak ugyanis attól, hogy lövedékek csapódnak be az orosz oldalon.

Dmitro Timcsuk ukrán szakértő, a Katonapolitikai Kutatások Központjának vezetője eközben Facebook-oldalán azt írta: bizonyítékok vannak arra, hogy a szakadárok lőnek át orosz területre feletteseik parancsára.

Közben az ukrán hadsereg tetteinek népirtássá és emberiesség elleni bűncselekményekké nyilvánítását követelik az ENSZ-től és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság oroszbarát szakadár lázadói. "Többször beszámoltunk arról, hogy az ukrán fél folyamatosan megsérti az alapvető nemzetközi normákat és szabványokat, s mindez mostanra népirtáshoz és kiterjedt humanitárius katasztrófához vezetett" - olvasható a közleményben, amelyet a "Népköztársaságok Uniója", más néven Novorosszija tett fel szerdán a Twitterre.



A közleményről a The Moscow Times című, angol nyelvű orosz honlap számolt be.

A szakadár oroszbarát vezetők ezenkívül ultimátumot intéztek az ukrán hadsereghez, miszerint 24 órán belül ki kell vonuljanak a Novorossziját alkotó Donyeck és Luhanszk megyékből.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma szerint Oroszország ismét csapatokat csoportosít ukrán határához és nem kizárt, hogy nehézfegyverzetet küld Ukrajnába a szakadárok támogatására. Steve Warren ezredes szerdán beszélt erről. Szavai szerint Washington úgy véli, hogy jelenleg 12 ezer fős lehet az ukrán határ közelében lévő orosz haderő, ami arra utal, hogy az utóbbi hetekben töretlenül növekedett létszámuk.

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök a nap folyamán a kelet-ukrajnai harcok egyik korábbi tűzfészkébe, a Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszk városába érkezett munkalátogatásra. Jacenyuk kijelentette: a kelet-ukrajnai harcok utáni újjáépítésbe az oligarcháknak is be kell kapcsolódniuk. Az előzetes becslések szerint Donyeck s Luhanszk megyében mintegy 8 milliárd hrivnya a szakadárok és a terrorellenes erők közötti összecsapások miatt keletkezett infrastrukturális kár mértéke. Mivel azonban a harcok még folynak, ez az összeg jóval nagyobb is lehet.

Jelenlegi alkotmánymódosítási terveinek megváltoztatására, valamint arra szólította fel Petro Porosenko ukrán elnököt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jelentéstevője, hogy adjon új lendületet az országban folyó reformfolyamatnak. Marietta de Pourbaix-Lundin svéd néppárti politikus azt mondta, Ukrajnát egyre inkább sürgeti az idő, hogy elfogadják azokat az alkotmányos, választási és igazságügyi reformokat, amelyek nélkülözhetetlenek az ország fejlődéséhez, egyelőre azonban keveset sikerült elérni e téren.

A jelentéstevő szerint Porosenko alkotmánymódosítási tervei csak részben adnak választ az ország problémáira. Július 8-11. között tett négynapos ukrajnai látogatásának tapasztalatait összegező nyilatkozatában egyebek mellett a bíróságok és az ügyészség reformjára vonatkozó intézkedéseket találta elégtelennek, illetve megkérdőjelezhetőnek nevezte a tervezett regionális elnöki képviselők szerepét és felhatalmazását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: