2006-05-04 01:23:18• hírek • Szatmar.ro

Kevesebb taxis, kevesebb gond?

A taxiskamara 800-ról 600-ra csökkentené az engedéllyel dolgozó taxik számát.

A kevesebb taxis jobb megélhetést jelenthetne azoknak a személyszállítóknak, akik legálisan végzik munkájukat. A Szatmár Megyei Taxiskamara arra kéri a szatmárnémeti helyi tanácsot, hogy csökkentse a megyeszékhelyen kiadott taxisengedélyek számát.

Ha a tanács módosítja a korábbi határozatát, a 800 taxis helyett ezentúl csak 600 kaphatna engedélyt Szatmárnémetiben. A taxiskamara által kérvényezett változtatásra egyelőre nem kaptak választ a kezdeményezők. Dan Burulea, szakszervezeti vezető arról tájékoztatott, hogy az újabb követelés hátterében többek között a kocsik magas száma miatt jelentkező parkolási helyek hiányát, az ezáltal a forgalomban keltett problémákat állnak. Hogy miképpen viszonyulnak ahhoz a tényhez a taxisok, hogy az ő érdekeiket képviselő szakszervezet és taxiskamara csökkenteni akarja az engedéllyel rendelkező személyszállítók számát azt nem tudni. A szakszervezeti vezető ugyanakkor elmondta, hogy a napokban megkezdi azt a munkát, amit már hónapok óta el kellett volna végezzenek, azaz bizonyítékot gyűjt a feketézők ellen. Fényképet és videofelvételt készít majd minden olyan taxiról, amely nem viseli a törvény által előírt megkülönböztető jeleket, valamint nem használja a taxiórákat. Az így nyert bizonyítékokkal kívánja alátámasztani, hogy a megyeszékhelyen találni 200 olyan taxist, amely bár rendelkezik engedéllyel, mégsem tesz eleget a törvényes kötelezettségeknek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: