2008-02-04 17:57:57• hírek • Szatmar.ro

250 taxis nem fizetett

 Február elsején lejárt a parkolóhelyek bérleti díjának befizetési határideje.

 

Két évvel ezelőtt jelent meg az a törvény, amely megszabja, hogy minden taxis egy összegben köteles a parkolóhely bérleti díjat befizetni.

 

A törvény értelmében a 2008-as évre vonatkozó díjat, december 31-ig kellett rendezni, ez 348 lejt jelent. Mivel az év végéig nem sokan tettek eleget ez irányú kötelezettségüknek, a határidőt február 1-ig tolták ki, viszont még így is 250-en nem rendezték adóságukat.

A hétfő délben tartott sajtótájékoztatón Adriana Neacsu, a szatmárnémeti Parkolási Felügyelőség vezetője arról számolt be, hogy olyan valótlanságok jelentek meg egy szatmárnémeti napilapban, amely szerint Dan Burulea, a CNSRL-Fratia szakszervezet vezetője megvádolta őket, amiért egészbe veszik el a pénzösszeget. Adrian Neacsu cáfolta a megjelent sorokat, és elmondta, elég határidőt hagytak a taxisoknak, és most is mellettük állnak, tehát senkinek nem lehet oka olyan kijelentéseket tenni, amely szerint igazságtalanul gyűjtik be a pénzeket.

Azok a sofőrök, akik eddig nem fizettek, 10 millió lejes büntetésben részesülnek, és akár három hónapra is felfüggeszthetik őket. Mivel a taxisoknak külön parkolóhelyük van, a kiszabott pénzösszeg nem mondható soknak, ezen kívül a jövőben még több parkolóhelyet építenek ki. Adrian Neacsu azt nyilatkozta, várják a taxisok javaslatait, mivel ők látják leginkább, hogy hol lenne szükség újabb parkolók létesítésére. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: