2016-04-30 10:08:35• hírek • Baranyi László/MTI

Kihirdették a az újságírók nyugdíj-kiegészítését

Kihirdette Klaus Iohannis román államfő pénteken azt a parlament által néhány hete megszavazott, de a bukaresti kormány által bírált törvénymódosítást, amely 50 százalékos nyugdíj-kiegészítést vezet be az újságírók egy része számára.

A nyugdíjba vonult újságírók ezentúl öregségi járandóságuk felével egyenlő plusz juttatást igényelhetnek a nyugdíjpénztártól, ha legalább öt évig tagjai voltak egy hivatalosan bejegyzett romániai "alkotói szövetségnek" és legalább 15 évig a sajtóban dolgoztak.

A törvénymódosítás az alkotó- és előadóművészek nyugdíj-kiegészítéséről szóló, 2007 óta hatályos törvényhez fűz értelmező kiegészítést, amely szerint "alkotói szövetség" alatt a zeneszerzés, előadóművészet, filmgyártás, irodalom, műépítészet, színház és újságírás területén tevékenykedő, közhasznúként elismert nonprofit egyesület értendő.

Dan Suciu kormányszóvivő korábban jelezte: a szakértői kormány elvből nem támogatja a költségvetést terhelő extra nyugdíjakat. A szóvivő megjegyezte: nem sok erkölcsi alapja marad az újságíróknak ezek után, hogy a törvényhozókat bírálják, amiért extra nyugdíjat szavaztak meg maguknak, vagy más kivételezetteknek.

A törvénymósítás megosztotta a romániai újságíró-társadalmat. A Mediafax hírügynökség szerint  egyetlen közhasznúként elismert újságíró egyesület létezik Romániában, mégpedig a Romániai Hivatásos Újságírók Szövetsége (UZPR) amelynek mindössze 900 tagja van. Az UZPR pénteki közleménye az egyesület négyéves "kitartó erőfeszítésének gyümölcseként" üdvözölte a jogszabályt, amely alkotói tevékenységként ismeri el az újságírást.

Az Adevarul című szabadelvű lap szerint a törvénymódosítás leginkább a "sajtóveteránoknak" kedvez, hiszen a fiatalabb korosztályok nem tömörültek egyesületekbe. Romániában számos újságíró szövetséget jegyeztek már be, de egyik sem igazán reprezentatív - állítja az Adevarul szerzője. A jobboldali sajtó jelentős része egyenesen az "újságírók megvesztegetéseként" értékelte a szociáldemokrata politikusok által kezdeményezett, de a többi frakció által is megszavazott törvénykezdeményezést.

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) a törvénymódosítás elfogadásakor közölte: becslése szerint mintegy 150 idős pályatárs lesz jogosult a nyugdíjpótlékra, ha pedig a magyar szakmai egyesület is közhasznúvá válik, akkor a plusz juttatást mintegy 60 MÚRE-tag is megkaphatja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: