2019-03-15 12:45:14• hírek • Agerpres/Szatmár.ro

Kihirdette Klaus Iohannis a költségvetési törvényt

Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő a 2019-es költségvetésről szóló törvényt - közölte az Államelnöki Hivatal közleményére hivatkozva az Agerpres hírügynökség.

A parlament éppen egy hónappal ezelőtt, február 15-én fogadta el az idei költségvetés, illetve a társadalombiztosítási költségvetés törvényét, majd elküldte az államfőnek kihirdetésre. Egy héttel később az elnök közölte, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon az idei büdzsét, valamint a költségvetési keretben meghatározott mutatók felső határát megszabó jogszabályt is. Akkor azt mondta, a költségvetés amellett, hogy megkésett, nem reális, túlbecsült adatokra alapoz.


Március 6-án a taláros testület elutasította Iohannis óvását, és alkotmányosnak ítélte a költségvetést. Az államfő még aznap bejelentette, hogy visszaküldi a törvényt a parlamentnek újbóli megfontolásra. Az alkotmánybíróság határozatát Iohannis nem kommentálta, de ismét azt hangsúlyozta, hogy a 2019-es büdzsé a "nemzeti szégyen költségvetése", amely hamis számokra alapoz.


A hét elején Klaus Iohannis bejelentette, úgy döntött, kihirdeti a társadalombiztosítási költségvetés törvényét. "A nyugdíjasok nem szenvedhetnek a PSD hozzá nem értése és közömbössége miatt" - érvelt.


A parlament két háza szerda délután elutasította a költségvetési törvény újratárgyalását, és abban a formájában fogadta el ismét a jogszabályt, amelyet eredetileg is elküldött kihirdetésre az államfőhöz. Iohannis emiatt rosszakarattal vádolta meg pénteki nyilatkozatában a Szociáldemokrata Pártot (PSD).


"Egy nap - ennyit szánt a PSD a parlamentben az ország számára oly fontos tervezet felülvizsgálatára. Nemcsak súlyos komolytalanságról, hanem egyenesen rosszakaratról árulkodik az, hogy megtagadták helyrehozni egy olyan költségvetés hibáit, amely egyértelműen negatív hatással lesz a gazdaságra, és ezt sajnos az állampolgárok fogják megérezni" - fogalmazott az elnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: