2010-12-02 10:38:20• hírek • MTI

Kifütyülték Emil Bocot

Éles belpolitikai vita árnyékolta be Romániában a nemzeti ünnepet, Erdély és Románia egyesülésének évfordulóját, amelyen Emil Boc miniszterelnököt kifütyölték és lehurrogták.

Boc vett részt szerdán a román nemzeti ünnep alkalmából Bukarestben szervezett fő rendezvényen, amelyen általában az államfő szokott megjelenni. Traian Basescu azonban az idén az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kazahsztáni csúcsértekezletére utazott, és a kormányfőt delegálta maga helyett. Tette ezt annak ellenére, hogy Romániában a második közjogi méltóságnak a szenátus elnöke számít. Ez utóbbi posztot Mircea Geoana, a legnagyobb ellenzéki politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa tölti be.

A PSD-sek azzal vádolták az államfőt, hogy "csúfot űz" bizonyos nemzeti jelképekből, s Boc delegálásával megsértette a katonai tiszteletadás szabályait. A nemzeti ünnepen ugyanis a katonaság is felvonul, s a szabályok szerint az államfőnek vagy helyettesének kell fogadnia a katonai köszöntést.

A román kormányfő ünnepi beszédében kifejtette, hogy a 92 évvel ezelőtti eseményeknek, Erdély Romániával való egyesülésének köszönheti önazonosságtudatát a román nép, illetve azt, hogy rendelkezik gyökerekkel, hagyományokkal és értékekkel.

A miniszterelnököt a rendezvényről való távozásakor kifütyölte az ünneplő tömeg egy része. A román kormány megszorító intézkedései miatt az utóbbi hónapokban nagyot zuhant Boc és pártjának, a Demokrata Liberális Pártnak (PD-L) a népszerűsége.


Az ünnep után néhányan kifütyülték a kormányfőt
Az ünnep után néhányan kifütyülték a kormányfőt


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: