2019-07-23 13:37:41• hírek • Nagy Tímea

Kifüggesztették a tanári versenyvizsga eredményeit

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Kedden délután kifüggesztették a tanárok versenyvizsgájának eredményét az szabad vagy lefoglalt helyekre.

Megyei viszonylatban a pedagógusok 73,38 százaléka szerzett 5-ösnél nagyobbat, míg 105 embernek (34,1%) sikerült olyan jegyet bezsebelnie, melynek alapján jó eséllyel pályázik címzetes tanári állás határozatlan idejű betöltésére. Akik csak az 5-öst érték el, azok csak a helyettesítői posztokra pályázhatnak. 

 

Az idei országos átmenő eredmény 0,54 százalékkal kisebb, mint az egy évvel ezelőtti, viszont az óvások elbírálása után ez még változhat. A legügyesebben a Bukarest, II. szektor pedagógusai szerepeltek 72,3%-kal, utánuk Prahova megye 58,5%-kal. Utolsó a sorban Giurgiu megye lett, ahol ugyanez csupán a pedagógusok 26,7 százalékának sikerült - tudhatjuk meg a hotnews.ro cikkéből.

 

Összesen 19.556 tanár beadványát fogadták el meg a nem kis téttel járó megpróbáltatáson. A 23.572 beiratkozott közül 3960-an léptek vissza valamilyen indokra hivatkozva, 24-nek nem voltak rendben a hivatalos dokumentumai, 32-en pedig csalni próbáltak - tájékoztat a hotnews.ro

 

Ami Szatmár megyét illeti, az óvások előtti szakaszban a vizsgázók mindössze 34,1%-a tudhatja magát biztonságban. A tavalyi 39,3 százalékhoz képest ez  5,2 százalékpontos csökkenést jelent. A vizsgaközpontokba 309 tanárt vártak, azonban a megmérettetés napján végül 1 jelentkező nem jelent meg. Így tehát csak 308an próbáltak szerencsét. Egyetlen dolgozat utasítottak vissza megyeszerte.

 

A Szatmár megyei pedagógusok által szerzett jegyeket ide kattintva lehet megtekinteni. Azon tanárok, akik elégedetlenek a megszerzett osztályzattal, kedden és szerdán is benyújthatják az óvást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: