2018-07-17 12:11:42• hírek • Bede Emőke

Kifüggesztették a tanári versenyvizsga eredményeit

Kedden délelőtt kifüggesztették a tanárok versenyvizsgájának eredményét, a Szatmár megyei pedagógusok az országos átlag alatt teljesítettek.

Országos viszonylatban a pedagógusok 47,40 százaléka szerzett 7-esnél nagyobbat, azaz olyan jegyet, melynek alapján jó eséllyel pályáznak egy üresen maradt címzetes tanári állás határozatlan idejű betöltésére. Akik csak az 5-öst érték el, azok csak a helyettesítői posztokra pályázhatnak. Az idei országos eredmény 1,67 százalékponttal nagyobb, mint a tavalyi, viszont az óvások elbírálása után ez még változhat. A legjobban mindenesetre a Dolj megyeiek teljesítettek, ahol a tanárok 58,7 százaléka szerzett 7-esnél nagyobb jegyet, a sereghajtó pedig Krassó-Szörény lett, ahol ugyanez csupán a pedagógusok 30,4 százalékának sikerült. Összesen egyébként 24 070 tanár ragadott tollat a múltheti vizsgán, közülök 2531-en léptek vissza valamilyen indokra hivatkozva, 34-nek nem voltak rendben a hivatalos dokumentumai, 27-en pedig csalni próbáltak -tájékoztat a hotnews.ro
 

Ami Szatmár megyét illeti, az óvások előtti fázisban a pedagógusoknak mindössze 39,3 százaléka szerzett 7-esnél nagyobbat. Az elmúlt héten megyénk vizsgaközpontjaiba 402 tanárt vártak, azonban a megmérettetés napján végül 32 jelentkező nem jelent meg. Így tehát csak 370 tanár próbált szerencsét, viszont 46-an már menet közben elvéreztek, azaz visszaléptek a vizsgától. Ezt leszámítva minden a legnagyobb rendben zajlott, egyik vizsgaközpontból sem jeleztek egyéb problémákat.
 

A Szatmár megyei pedagógusok által szerzett jegyeket ide kattintva lehet megtekinteni. Azon tanárok, akik elégedetlenek a megszerzett osztályzattal, kedden és szerdán is benyújthatják az óvást. A végleges jegyek kifüggesztésére július 24-ig kell várni.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: