2009-05-11 10:33:08• hírek • Ferenczi Noémi

Kiesett a második emeletről

Szombaton a kora reggeli órákban értesítették a rohammentősöket, hogy egy férfi kiesett az öregek otthonának második emeletéről. Hétfőn reggel belehalt sérüléseibe.

Az esetről hétfőn délelőtt sajtótájékoztató keretében számolt be Marc Adrian, a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatója. Elmondása szerint, a 62 éves férfi kórházba szállítása után még tudott beszélni. Annak alapján amiket mondott, kizárható, hogy öngyilkossági esetről van szó. A férfi szívbeteg volt és valószínűleg, megszédült, így fordulhatott elő, hogy lezuhant az emeletről. A kórházban egyetlen rokona, a testvére látogatta meg.

A hivatalos eljárás szerint, ilyen esetekben egy bizottságot hoznak létre, mely kivizsgálja a történteket, annak ellenére, hogy minden kétséget kizáróan, balesetről van szó - magyarázta Marc. A zuhanás következtében a férfinak a mája és a gerince sérült.

Az elhunyt 2000 óta volt az otthon lakója. Akkor problémái voltak az alkohollal, illetve szellemileg is sérült volt. A boncolás során megállapították, amikor kiesett az emeletről nem volt alkohol a vérében.

Az otthonban töltött évek folyamán többször előfordult, hogy agresszíven viselkedett. Néhány évvel ezelőtt megvert egy ápolónőt, azonban mivel szellemileg sérült volt, nem vonhatták felelősségre, tanácsadásokon próbálták kezelni problémáit.

„Az otthonban több helyre rácsokat szereltünk fel, hogy elkerüljük az ilyen eseteket, azonban nem alakíthatjuk át az öregek otthonát börtönné. A korlátot, melyen kiesett a férfi, magasabbra cseréljük"- tette hozzá az igazgató.


Sajtótájékoztató keretében számolt be a történtekről az igazgató
Sajtótájékoztató keretében számolt be a történtekről az igazgató


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: