2009-03-17 16:20:11• hírek • Parajdi Andrea

Kiemelkedő kölcseys eredmények

A hétvégén több tantárgyversenyen is jól szerepeltek a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai, volt akiket dicsérő oklevéllel jutalmazott a szakzsűri, de olyanok is szép számmal akadtak, akik elsőként kerültek ki egy-egy megmérettetésből.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai mindig is szerves részét képezték a tantárgyversenyek résztvevőinek, s ez pedig idén sincsen másképp. Az elmúlt hét folyamán informatika, matematika és biológia olimpiászon remekeltek a kölcseys tanulók.

Az informatika olimpiász megyei szakaszát március 14-én, a Mihai Eminescu Főgimnáziumba rendezték meg IX-XII osztályosok számára, amelyen 22 kölcseys diák vett részt. A kilencedik évfolyamról Lakatos Tamást első díjjal jutalmazták, aki az elérhető 200 pontból 150-et megszerzett. Ugyancsak a kilencedikesek sorából Sajtos István és Kuzman Gabriella teljesítménye is kiemelkedő volt, akik dicsérő oklevéllelet kaptak elismerésül.

A tizedik évfolyamon Tempfi Arnold szintén első helyezést ért el, Sándor Petra pedig dicséretet kapott. A tizenegyedikes osztályokból Sveda Tamás is elsőként került ki az olimpiászon, valamint Molnár Levente is felállhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. A kiváló eredményeket elért diákok április 3-5 között a megyék közti megmérettetésen is bizonyíthatják tudásukat- tájékoztatott Bálint Zsuzsa informatika tanárnő.

A március 14-én, szombaton megszervezett biológiai tantárgyversenyen 24 diák képviselte a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot. A versenyen a VII, IX, X és a XI -dik évfolyamokon tanuló diákok vehettek részt. A kölcseys diákok közül a hetedikes Nagy Bernadett dicséretet szerzett, a tizedik évfolyamosok közül Bak Melinda harmadik helyezést ért el, Orosz Edina, Szilágyi Boglárka és Negele Tamás pedig dicsérő oklevelet kaptak jutalmul. A tizenegyedik évfolyam tanulói közül Sándor Dorottya és Oláh Szilvia kaptak dicséretet. A diákok felkészülését Bartha Helga és Sárándi Annamária tanárnők segítették.

Szintén múlt héten március 12-16 között szervezték meg a magyarországi Gyulán, a XVIII. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai évek óta részt vesznek ezen a megmérettetésen is. Az iskolai, és az Erdély szintű fordulókat követően 5 kölcseys diák jutott tovább a nemzetközi versenyre, ahol a Kárpát-medencéből több mint 200 tanuló versenyzett - tudtuk meg Kovács Bélától, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium matematika tanárától.

A versenyre végül négy diák utazott el, akiket Ványi Emese és Nevelics Gyöngyvér készítettek fel. Bondici László, Mandici Szabolcs, Polcz Péter és Bodor Zoltán dicsérő oklevéllel tértek haza. Bondici László 44 pontot szerzett, ugyanannyit mint egy marosvásárhelyi tanuló, ezzel az eredménnyel ők ketten lettek Erdély legjobbjai.

A XIX. Nemzetközi Magyar Matematika versenyt egyébként jövő évben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezi meg.

Bondics László, Mandici Szabolcs, Polcz Péter és Bodor Zoltán dicsérő oklevéllel tértek haza a XVIII. Nemzetközi Magyar Matematika versenyen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: