2014-07-16 10:26:59• hírek • MTI

Kiegyensúlyozottak Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai

Fotó: Kovács Márton
Fotó: Kovács Márton

Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak, az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek, a cégek érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt - hangsúlyozta Varga Mihály kedden, Constantin Nita gazdasági miniszterrel folytatott hivatalos tárgyalása után, ahol szóba került az is, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam tulajdonosként is szívesen megjelenne a constantai kikötőben.

A két ország közötti közel 7 milliárd eurós kereskedelmi forgalom is mutatja, hogy a kapcsolat jó és stabil. Ez azon alapul, hogy két szomszédos államról van szó, amelyeknek a történelmi és kulturális kapcsolatai szorosak, területükön egyaránt jelentős kisebbség él, és mindketten uniós tagállamok - tette hozzá Varga Mihály.

Constantin Nita hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé, nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely a jó kapcsolatokat erősíti. "Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi" - mondta a miniszter.

Varga Mihály a tárgyalásról szólva kiemelte, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokban az átlagosnál nagyobb a kis- és középvállalkozások (kkv) aránya - számuk mintegy tízezerre tehető -, erre alapozva olyan üzleti kezdeményezéseket kívánnak támogatni, amelyek a kereskedelmi kapcsolatokat fejleszteni tudják. Román kollégájával együtt fontosnak tartják azt is, hogy a cégalapítás és -finanszírozás a jövőben rugalmasabb legyen.

A tárgyaláson szó volt a közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről is. Nita felvetette, hogy a gyorsvasút Budapest és Bukarest közötti kiépítése bővíthetné és gyorsabbá tenné a személy- és teherforgalmat, amit mindenképpen meg kívánnak vizsgálni, hiszen Magyarország érdeke is az, hogy ez a fajta közlekedési kapcsolat megerősödjön - mondta Varga Mihály.

Constantin Nita felvetette továbbá azt is, hogy jobban ki lehetne használni a constantai kikötő nyújtotta szállítási lehetőségeket, amit a magyar kormány mindenképpen támogatni fog. Varga Mihály hozzátette: a maga részéről azt vetette fel, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam akár tulajdonosként is megjelenhessen a constantai kikötőben, amitől román kollégája nem zárkózott el, megvizsgálják ennek lehetőségét.

A tárgyaláson szó volt arról is, hogy Magyarország szívesen megosztja a devizahitelekkel kapcsolatos tapasztalatait Romániával, tájékoztatja az eddig megtett és a tervezett további lépésekről.

Constantin Nita gazdasági miniszter elmondta: a két fél a következő években közösen megvalósítható projektekről folytatott eszmecserét, érintve a közlekedés, közúti és vasúti szállítás, valamint a földgáz kérdését is, továbbá szó volt az infokommunikáció, az idegenforgalom és a kkv-k kérdéseiről is. Szóba került az is, hogy albizottságot hoznak létre a gazdasági vegyesbizottságon belül, amelyek a kiemelt területekkel (energiaszektor, infrastruktúra, kkv-k) foglalkoznának - mondta a román miniszter, aki bejelentette, hogy magyar kollégáját meghívta Bukarestbe.

Constantin Nita hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé. "Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi", s remélhetőleg valóra válik a 10 milliárd eurós kereskedelmi forgalom elérésére tett közös célkitűzés.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: