2014-11-13 12:46:13• hírek • MTI

Kiegyensúlyozottabbnak látták az elemzők a második tévévitát

Kiegyensúlyozottabbnak látták az elemzők a második, szerda esti televíziós vitát az elnökválasztás második fordulójában megmérkőző Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő és Klaus Iohannis, a Keresztény-liberális Szövetség államfőjelöltje, Nagyszeben szász polgármestere között, miután az első nyilvános szócsatát a legtöbb néző szerint Ponta uralta.

A Pontához közel álló Jurnalul National csütörtökön arról írt, hogy Iohannis a - jobboldali Traian Basescu államfőhöz közel álló - B1 hírtelevízióban rendezett vitán "hazai pályán" mozgott, és a moderátor által szigorúan betartatott, kötött formátum sokkal jobban megfelelt a stílusának, mint az előző esti, szabadon engedett, feleselős vita, amiből egyértelműen Ponta került ki győztesen.

Emil Hurezeanu, a viszonylag kiegyensúlyozott Digi 24 hírtelevízió politikai elemzője úgy vélte, Iohannisnak a második tévévitán sikerült megszorongatnia Pontát, mind a miniszterelnök plágiumügyével, mind pedig azzal, hogy az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) amnesztiatörvényre készül, és korrupt politikusait a parlamenti mentelmi joggal védi a felelősségre vonástól.

Cristian Tudor Popescu, a Gandul című ellenzéki hangvételű portál vezető publicistája megengedhetetlen hibának nevezte, hogy a tíz százalékos hátránnyal induló Iohannis nem volt hajlandó élni az utolsó kérdés lehetőségével, arra hivatkozva, hogy Ponta úgyis hazudik. A publicista szerint a "kihívó" helyzetében lévő Iohannisnak az utolsó "töltényig" harcolnia kellene, és csalódást okozott azoknak, akik benne reménykednek, amikor már szerda este bejelentette: vége a kampánynak, tehát vélhetően nem vállal újabb tévévitát.

A liberális kötődésű Adevarul is úgy látja, hogy Ponta csak akkor veszíthet az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában, ha a bizonytalanokat megijeszti agresszivitásával, és ezzel besegít az ellenzéknek a PSD-ellenes mozgósításban. A lap szerint ezért Iohannisnak el kellene mennie a - Basescut és a jobbközép ellenzéket folyamatosan ócsároló - Antena 3 hírtelevízió által kezdeményezett csütörtöki tévévitára is, mert egyedüli reménye, hiszen az hozza a legtöbb szavazatot számára, ha a méltatlan vádaskodás céltáblájának áll: ha hiúsága miatt ezt nem vállalja, nem is érdemli meg az elnöki tisztséget - írta a lap.

A CSCI közvélemény-kutató intézet a második tévévita idején is telefonos felmérést készített, amely szerint az összecsapást figyelő tévénézők 58 százaléka szerint Ponta, 42 százaléka szerint pedig Iohannis nyerte meg a vitát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: