2014-02-27 11:37:13• hírek • MTI

Kiegyenlítődhet a magyarok és a románok száma az EL-ben

Köteles László
Köteles László

Mindkét magyar érdekeltségű csapat, a Gulácsi Pétert foglalkoztató Salzburg, valamint a Köteles Lászlóval várhatóan a kezdőben felálló Genk is jó helyzetből várja visszavágóját a labdarúgó Európa Ligában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcok csütörtöki visszavágóján.

Az osztrák együttesnek az első mérkőzésen az Ajax Amsterdam otthonában aratott 3-0-s, fantasztikus győzelem után már csak formalitásnak ígérkezik a visszavágó. Már csak azért is, mert a sorozat történetében még egyetlen csapatnak sem sikerült úgy a továbbjutás, hogy az első mérkőzésen háromgólos hátrányba került. Az európai szövetség (UEFA) weboldalának statisztikája szerint a legközelebb az Internazionale állt a bravúrhoz, a milánóiak az előző kiírásban a Tottenham Hotspur ellen arattak hazai pályán 4-1-es sikert, de ez is csak a "szép" búcsúhoz volt elég.

A belga Genk sorozatban a második kiírásban zárta veretlenül a csoportkört, tavaly a VfB Stuttgart ellenében búcsúzott a gárda. Érdekesség, hogy a csapat a Bajnokok Ligája 2002/03-as és a 2011/12-es idényében is továbbjutott csoportjából, ám a tavaszi győzelem még nem jött össze a csapatnak.

Az edzőváltáson átesett Genk az Anzsi otthonában elért gólnélküli döntetlen után javíthat ezen a statisztikán. Esetlegesen büntetőkkel is továbbjuthat a belga együttes, a klub történetében erre egyszer volt példa az európai kupaporondon, a 2011/12-es BL-selejtező rájátszásában Köteles két 11-est is hárított a Makkabi Haifa ellen, amivel a gárda kiharcolta a csoportkörbe jutást.

Ami a román játékosokat illeti, a legjobb helyzetben a hétvégi bajnokin gólt szerző Cosmin Moti áll, akinek csapata, a bolgár Ludogorec Rómában szerzett 1-0-ás előnnyel fogadja honfitársa, Stefan Radu Lazióját. A másik román párharcban a Dnyipro 1-0-ra nyert otthon a Tottenham ellen - azon a találkozón se Alexandru Vlad az ukránoknál, sem pedig a sérült Vlad Chiriches az angoloknál nem kapott lehetőséget. Costin Lazar viszont hazai pályán szenvedett vereséget a PAOK-kal, a Benfica otthonában sem sok jó vár rájuk.

A nagy esélyesek közül a Juventus - amelynek stadionjában rendezik majd a sorozat döntőjét - kétgólos előnnyel lép pályára az Alexandru Bourceanut foglalkoztató török Trabzonspor otthonában, a Napoli gól nélküli döntetlen után fogadja a Swansea-t, a Fiorentina pedig már Dániában is nyert az Esbjerg ellen.

Európa Liga, a 16 közé jutásért, visszavágók (az első mérkőzésen):

Rubin Kazany -Real Betis 19.00 (1-1)
Napoli -Swansea City 20.00 (0-0) DigiSport1.hu, DigiSport3
Sevilla -Maribor 20.00 (2-2)
Sahtar Donyeck -Viktoria Plzen 20.00 (1-1) DolceSport1, DigiSport1.ro,
Ludogorec -Lazio 20.00 (1-0) DolceSport2, DigiSport2
Salzburg -Ajax Amsterdam 20.00 (3-0)
FC Basel - Makkabi Tel-Aviv 20.00 (0-0)
Eintracht Frankfurt -FC Porto 20.00 (2-2) DigiSport2.hu
Tottenham Hotspur -Dnyipro 22.05 (0-1) DigiSport1.hu, DolceSport2, DigiSport2.ro
Trabzonspor -Juventus 22.05 (0-2) DigiSport1.ro
Olympique Lyon -Csernomorec Odessza 22.05 (0-0)
Fiorentina -Esbjerg 22.05 (3-1)
Genk -Anzsi Mahacskala 22.05 (0-0) DigiSport2.hu
Valencia -Dinamo Kijev 22.05 (2-0)
Benfica -PAOK 22.05 (1-0) DigiSport3
AZ Alkmaar -Slovan Liberec 22.05 (1-0)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: