2018-08-01 11:44:06• hírek • Bede Emőke

Kiderült, mikor nyit a NEPI Rockcastle plázája

A NEPI Rockcastle Románia legnagyobb bevásárlóközpontokat és plázákat üzemeltető vállalata, a cég térképére pedig még ebben az évben felkerül Szatmárnémeti is.

Mint azt már korábban is tudni lehetett, a NEPI Rockcastle által megálmodott Szatmárnémeti Shopping City egy 40 millió eurós befektetést jelent a vállalat számára. A pláza egy 40 ezer négyzetméter összterülettel rendelkező épületegyüttes lesz, melyhez tartozik majd egy 1100 autó befogadására alkalmas, kétszintes parkolóház is. Emellett 100 ezer euróval beszállnak annak a gyalogos- és kerékpároshídnak a megvalósításába is, mely a Szamos jobb oldalát köti majd össze a pláza külső teraszával. A pláza mellett a kivitelező egy körforgalmat is épít, valamint az éplületegyüttes szomszédságában található két utcát felújítja.
 

Szatmárnémetibe a tervek szerint 90 ismert márkát hoznak el, de ezek között sok olyan is van, mely először veti meg a lábát a régiónkban.  Az üzletek lajstromának összeállításában igyekeztek minden vásárlói igényre tekintettel lenni, így a divat, a szépségápolás, a sport, a lakberendezés és a gyerekjátékok iránt érdeklődők is megtalálhatnak majd mindent, amire csak szükségük lehet, de különféle más szolgáltatások is helyet kapnak majd pláza épületében.



Augusztus 1-én a város polgármestere és a NEPI Rockcastle képviselői terepszemlét tartottak az épülő plázánál. „A szatmárnémetiek régóta várnak egy minőségi plázára, de úgy gondolom, megérte várni. A Szatmárnémeti Shopping City a legmagasabbs standardoknak megfelelő regionális bevásárló és szabadidős központ lesz.” –összegezte a látottakat Kereskényi Gábor. Emellett abbéli örömének is hangot adott, hogy az ingatlanspekulánsoknak nem sikerült elgáncsolniuk a pláza projektjét, így az egykor gondozatlan, bokrokkal benőtt terület helyére egy modern bevásárlóközpont kerül, melyben kellemesen tölthetik el a város lakói a szabadidejüket.
 

Mindemellett arra a sokakat foglalkoztató kérdésre is válasz született, hogy mikor nyithatja meg a nagyközönség előtt a kapuit a pláza. A NEPI Rockcastle-lel való egyeztetés után kiderült, erre egészen december 6-ig kell várnia Szatmárnémetinek, azaz a karácsonyi ajándékokat már akár a Szatmárnémeti Shopping City üzleteiben is beszerezhetjük, ha minden a tervek szerint alakul.
 


A NEPI Rockcastle Románia legnagyobb plázatulajdonosa és vezető kereskedelmi ingatlan befektető Közép- és Kelet-Európában. A cég portfóliójába többek közt az alábbi bevásárlóközpontok tartoznak Romániában: a Mega Mall, a Promenada, Shopping City Temesvár, a konstancai City Park Mall, a Shopping City Ploiesti, a Brăila Mall, a Galați Shopping City, a Shopping City Târgu-Jiu, de a Floreasca Business Park irodaházai és épületei is valamint a bukaresti The LakeView, a temesvári City Business Centre és a kolozsvári The Office is.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: