2018-10-10 11:55:07• hírek • Bede Emőke

Kiderült, mi okozhatta a gombáspusztai tüzet

Szerda reggel, 8 óra 5 perckor futott be a tűzoltósághoz a bejelentés, mely szerint egy Gombáspusztán található autóalkatrészekkel és gumiabroncsokkal foglalkozó cég székhelye felett fekete füstoszlop gomolyog.

A helyszínre először két tűzoltóautót indítottak, viszont látva a hatalmas lángokat újabb két kocsit küldtek ki erősítésként. Az oltásban emellett az egri önkéntesek is oroszlánrészt vállaltak, akik a saját autójukkal érkeztek meg az autóbontóhoz.
 

A lángok az irodáknak otthont adó épületet és az egyik fémszerkezetes, raktárként funkcionáló csarnokot emésztették épp, amikor a hivatásos és önkéntes csapatok megérkeztek. Mivel az épületekben igen sok volt az éghető anyag, így a tűzoltóknak kifejezetten nehéz dolguk volt, a helyzetet pedig az is bonyolította, hogy a tűzoltóautók nem tudtak elég közel hajtani az épületekhez az udvaron parkoló autóktól és egyéb dolgoktól. Ennek okán több tömlőt kellett összetoldani, hogy hatékonyan tudják oltani a tüzet.
 

A helyszínen végzett előzetes nyomozás arra enged következtetni, hogy a lángokat egy, a csarnokban  kialakult elektromos rövidzárlat okozta. A lángok bútorokat, irodai felszereléseket, aktákat emésztettek el, illetve megrongálódtak a csarnokban felhalmozott alkatrészek is. Sajnos az épületben komoly anyagi kár keletkezett, viszont öröm az ürömben, hogy egyetlen személy sem sérült meg az incidens során.

 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: