2020-02-18 09:44:36• hírek • Bede Emőke

Kiderült, hogyan történt a hétfő délutáni baleset

Amint arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt néhány perccel ezelőtt a Szatmár megyei Erdőd és Nagymadarász között, ahol egy személyszállító kisbusz és egy személyautó rohant egymásnak.

„A 17 óra 15 perckor befutó segélyhívás nyomán két SMURD-rohammentő, egy tűzoltókocsi és egy feszítővágós egység sietett ki a helyszínre, továbbá a Szatmár Megyei Mentőszolgálat is riasztotta hat mentőautóját. A balesetben összesen 8-an sérültek meg, 4-4 mindegyik járműből, de szerencsére minden sérült magánál volt a segítség megérkezésekor. A zúzódásokat, illetve nagyobb sérüléseket érintő helyszíni ellátást követően 7 személyt a szatmári kórház sürgősségi osztályára szállították, 8-ik társuk azonban visszautasította a kórházi kezelést” - írtuk hétfő délután.


Azóta a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség közölte, a balesetért vélhetően az a 64 éves szatmárnémeti sofőr a felelős, aki egy balra kanyarodási manőver előtt nem biztosította be magát kellőképp. Ha ugyanis körültekintőbb lett volna, talán észreveszi, hogy egy személyszállító kisbusz már épp szabályos előzésébe kezdett. Mind a két sofőrt alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, ezek eredménye mindkét esetben negatív lett.


A rendőrség a baleset további körülmények pontosítása érdekében vizsgálatot indított.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: