2017-11-12 14:23:56• hírek • Oszkó Viktória

Kiderült, hogy ki a legjobb népdalénekes

Szombaton 11:00 órától állt színpadra az a 24 fiatal, akik a Kárpát-medence számos tájáról érkeztek azért, hogy megmutassák tehetségüket. Az indulók között magyarországi, vajdasági és erdélyi népdalénekesekkel is találkozhatott a közönség, köztük szatmárnémeti versenyzőkkel is. 

November 12-én, vasárnap 10:00 órától pedig már arról a 17 döntőbe jutott fiatalról szólt a verseny, akik a legjobbként kerültek ki a 24 fős mezőnyből. Az öttagú zsűrinek nem volt könnyű feladata: nagyon sok tehetséges, hagyományokat ápoló fiatal közül kellett kiválasztaniuk a legtehetségesebbeket. 
 

Miután minden énekes színpadra állt, és megkapta a pontjait az értékelő bizottságtól, a szakemberek visszavonultak, hogy megvitassák az eredményeket. Az értékelés kissé elhúzódott, ugyanis a szervezők színes, szórakoztató gálaműsorral készültek a közönségnek, így amellett, hogy sorban színpadra szólították a hét legjobb népdalénekest, bemutattak népi hagszereket is.
 


 

Játszottak többek között dudán és citerán is. Azok, akik a legjobban szerepeltek, a gratuláció mellé újra énekelhettek a közönségnek. Sokak a családjukkal együtt tették ezt, hiszen több fiatal énekes a hagyományokat követve a családi zenekarban is aktív szerepet játszik, de volt olyan is, aki a nagymamájával közösen énekelte el azt a nótát, ami gyermekkorában a legmeghatározóbb volt, és ami miatt a népdaléneklés mellett döntött. Tímár Levente nagymamája, Csűri Katalin valamikor maga is Hajnal Akar Lenni győztes volt, így ő a hagyományt tovább adva kíséri végig unokája pályafutását. 
 

Harmadik helyen végzett Gorzó Boglárka, második lett Tímár Levente, az első helyezettnek járó elismerést pedig Lepár Krisztina kapta, aki amellett, hogy gyönyörűen énekelt, magabiztos és vidám megjelenésével is elnyerte a legjobbnak járó címet. 
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: