2017-11-22 07:06:57• hírek • Blikk.hu

Kiderült, ezért csúszik Lagzi Lajcsi tárgyalása

Bár Galambos Lajos már gőzerővel készült, hogy december 6-án bíróság elé álljon, és ott próbálja tisztázni a nevét, most újabb hónapokat csúszik az 50 millió forintos gáz-­, víz- és áramlopási ügy tárgyalása.

A Blikk információi szerint az érintettek a napokban vették kézbe a Budaörsi Járásbíróság végzését, amelyben arról tájékoztatják őket, hogy „mivel a nagy terjedelmű, bűnjelként lefoglalt iratról a másolat készítése hosszabb időt vesz igénybe”, így elhalasztják a tárgyalást. Tavasszal kezdődhet érdemben Lajcsi és társai tárgyalása.
 

– Ötvenezer oldalnyi iratot kell lemásolni és eljuttatni mindenkinek úgy, hogy a felkészülésre is legyen ideje – közölte a bíróság kommunikációs osztálya. Lajcsi egyáltalán nem boldog a fejlemények miatt.
 

– Két éve élünk teljes bizonytalanságban, én úgy vártam azt a tárgyalást, mint más a karácsonyt. Tisztázni akarom magam! A feleségemet is meggyanúsították csak azért, hogy engem megtörjenek, azt állítják például, hogy 1995 óta a bűntársam. Na, én 1998-ban találkoztam vele. Az ilyen hazugságok m­iatt akarok az asztalra csapni, alig várom, hogy kiterítsem a kártyáimat – mondta a Blikknek Galambos Lajos.


– A kislányomnak, Bogi­nak december 7-én van a születésnapja, ő titkon abban bízott, hogy már akkor felmentenek, ez lesz az ajándéka. Persze tudtam, hogy jogilag mindez nem lehetséges. Főleg a feleségemet viseli meg ez az egész, ő egy zenészhez ment feleségül, nem egy bűncselekmény miatt megbélyegzett emberhez. A múltkor megkérdezte, hogy „Apa, mikor lesz ennek vége?”. Mind­össze annyit tudtam neki mondani, hogy „Anya, még csak most kezdődik igazán” – jelentette ki Lajcsi.
 

A zenészt azzal vádolják, hogy társaival éveken át lopta a közműveket a tanyáján és az apartmanházában. Júliusban már tartottak volna egy tárgyalást, de mivel két gyanúsított távol maradt, a bíró elnapolta a meghallgatást. A szeptemberi tárgyalást már a teherautónyi irat másolása miatt halasztották el.
 

– Az iratokat egyenként kell szkennelni, DVD-re írni, majd eljuttatni az ügyvédekhez. Ez most újra csúszik, az ügyészség kicsit magával szúrt ki, hogy elvileg vannak bizonyítékai, de ezeket senki sem ismeri – tette hozzá dr. Fröhlich Krisztián, Lajcsi ügyvédje.
 

További bulvárcikkekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: