2018-05-01 21:49:38• hírek • Blikk.hu

Kiderült, ebből él meg Kulka János

Kulka János két év után még mindig nem tudott visszatérni a színpadra, ez pedig jelentős bevételkiesést jelent neki, ám a korábbi munkáiból származó jogdíjak segítik a művész boldogulását.

Mint ismert, Kulka János 2016 áprilisában sztrókot kapott, azóta pedig nem tudott még visszatérni egy-két nap forgatáson kívül, bár barátai szerint már nagyon szépen gyógyul.


Az előadásokért fellépések nélkül ugyan nem kap pénzt, ami jelentős bevételkiesést jelent számára, a Katona József Színház társulatának tagjaként közalkalmazotti bevétel illeti meg. Emellett az Előadóművészi Jogvédő Iroda táblázata szerint a médiaszolgáltató jellegétől függően 1920 és 12 800 forint közötti percenkénti jogdíjat lehet felszámítani azokért a felvételekért, amelyeken a színész korábban szerepelt. Mindez azt jelenti, hogy a 2017-ben megismételt Szomszédok és az Életképek jelentős jogdíjat, több százezer forintos összeget biztosítottak Kulkának.


"Lényegesen jobban van, sokat javult az állapota. Igyekszik társasági életet élni, amikor csak teheti, kimozdul, és próbál em­berek között lenni. Ebben hatalmas segítségére van a testvére, Janina, aki az elmúlt két évben minden pillanatban mellette volt. Nagyon remélem, hogy hamarosan az életét jelentő színpadra is vissza tud állni" – mesélte egy, a színészhez közel álló barát a Borsnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: