2018-03-13 13:35:36• hírek • Bede Emőke

Kicsapták a verekedő tinilányt

Képünk illusztráció.
Képünk illusztráció.

Mint arról még februárban beszámoltunk, a Ioan Slavici Főgimnázium egyik diáklányát néhány társa alaposan helybenhagyta az iskola közelében. Ügyükben a keddi nap során született döntés.

A tinilányok féltékenység miatt kaptak hajba, egyes értesülések szerint az áldozat az egyik támadójának volt szerelmével fényképezkedett, majd a fotót a közösségi oldalra is feltöltötte. Ezt követően a féltékeny lány csapatot verbuvált, majd közösen várták be társukat az iskola előtt. A verekedő tiniket a többiek választották szét, majd a rendőrséget is értesítették.
 

Mire kiértek az egyenruhások, ketten már kereket oldottak, a másik két lányt azonban kórházba kellett szállítani, ugyanis komolyabb zúzódásokat szereztek a bunyóban. Egyikük fejéről még egy nagyobbacska hajcsomó is hiányzott -mondta el akkor a kórház szóvivője. A megyei főtanfelügyelő, Calin Durla már az incidens napján azt nyilatkozta, hogy komoly büntetésben fognak részesülni a lányok, ugyanis ez a fajta magatartás teljességgel elfogadhatatlan.
 

A keddi nap során megszületett a végleges döntés: a Ioan Slavici Főgimnázium egyik diáklányát kicsapták, és soha nem is térhet vissza ennek a tanintézménynek a padjaiba. A többieknek (egyikük a Slavici, a másikuk a G. E. Palade Élelmiszeripari Szakközépiskola, a harmadik pedig a Balcescu-Petőfi Általános  Iskola diákja) csupán a magaviseleti jegyét húzták le. A kiszabott büntetés által közvetített üzenet egyértelmű lehet minden diák számára: az egymás felé tanúsított agresszió elfogadhatatlan, aki azonban mégis ilyesmire vetemedik, komoly következményekkel számolhat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: