2007-08-15 17:39:00• hírek • Szatmar.ro

Kiáll-e Basescu a kisebbségi törvény mellett?

basescumarkoMarkó Béla szerint ebből derül ki, mennyire gondolta komolyan kijelentéseit.
Az államfő a román nyelv idegennyelvként való oktatásával kapcsolatos kijelentéseit illetően, Markó Béla elmondta: az RMDSZ-nek szakmailag jól megalapozott, kiérlelt elképzelései vannak a kérdéssel kapcsolatban, 1990 óta pedig fontos célkitűzése volt, hogy Székelyföldön megváltoztassák a román nyelv oktatásának módszertanát. - A tanügyi törvény módosításakor elértük, hogy az elemi osztályokban más tanterv és más tankönyv szerint tanítsák a kisebbségi gyermekeknek a román nyelvet. A kisebbségi törvénytervezetben benne van az a javaslatunk is, hogy ezt az oktatási módszert terjesszék ki a XII-ik osztályig, beleértve az érettségit is - mondta az elnök, aki egyben reményét fejezte ki, hogy mindezek után az államfő és a Demokrata Párt képviselői támogatni fogják a kisebbségi törvénytervezet elfogadását a Parlamentben.
 
Mint mondta, méltányolandó, hogy Traian Băsescu a helyszínen kívánt meggyőződni a székelyföldi állapotokról, és köszönet illeti az államfőt azért, hogy sikerült közvita tárgyává tenni Hargita és Kovászna megye problémáit, a román-magyar együttélés kérdését. Ugyanezt tanácsolnám más román politikusnak is a politikai elemzések, találgatások helyett – fogalmazott az elnök. Közölte, az RMDSZ több mint másfél évtizede próbál megoldást találni az itt felmerülő problémákra, és úgy tűnik, az államelnökben is tudatosodott az etnikumközi viszonyok rendezésének szükségessége, ami különösen fontos Európának ebben a térségében, ahol például a koszovói helyzet rendezésére nagy erőfeszítéseket tesznek. Arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben összehasonlítják Koszovót Székelyfölddel, ki kell emelni az RMDSZ és a magyar közösség igen jelentős szerepét, hiszen a Szövetség mindvégig kiállt a nemzetiségi problémák demokratikus, békés úton való rendezése mellett.  

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: