2017-06-04 07:35:01• hírek • Szatmár.ro

Kiabáltunk, mert tombolt a jókedvünk!

Rockoperával folytatódott, majd éjfél körül electro swing partyval ért véget a szombati program. Na meg a Real Madrid győzelmének megünneplésével!

A Családi hétvége programja szombat délután a Felvidéki Rockszínház fellépésével, az "Urunk László, téged áldunk" című előadással folytatódott. A színpadon uralkodó hatalmas hőség ellenére a jelmezben izzadó énekesek profi produkciója nagy sikert aratott a közönség körében. 

Őket Zoltán Erika követte a színpadon. A magyar popdíva két táncoslegénnyel lépett színpadra, az elhangzott, a közönség által is végigénekelt slágerek fiatalkorunk házibulijait juttatták eszünkbe. De a múlt megidézésében segített Aradszky László produkciója is: a táncdalfesztiválok sztárja most is megénekeltette a közönséget.

A nap fénypontja egyértelműen a Pa-Dö-Dő koncertje volt. Falusi Mariann és Lang Györgyi vokalistákkal, táncosokkal és profi dzsessz-zenészekkel érkezett Szatmárnémetibe. A fellépésük pedig igazán színes volt: énekeltek világslágereket "magyarítva", előkerült a Hosszú fekete haj is, és természetesen szóltak a mindenki által ismert saját slágereik is. A művésznők hatalmas lelkesedéssel dicsérték a szatmári közönséget.

S míg a koncertet követően Pumi, a Harag György Társulat színművésze elektronikus zenét mixelve szórakoztatta a fiatalokat, a Zöld Ház közelében található kivetítő előtt több százan izgulták végig a Bajnokok Ligája döntőt.

Június 4, vasárnap

10.15 – Felvonulás a Szatmárnémeti Északi Színház elől a Kossuth-kertig, a 10-es Iskola Mazsorett Csoportja és az 501-es légió (Star Wars jelmezesek) kíséretében

11.00 – Kispárna mesezenekar gyermek koncertje

12.00 – Gyermek ki mit tud?

13.00 – A Kóró és a kismadár. A budapesti Magyar Népmese Színház előadása

14.00 – Országos versenyeken helyezést elért magyar elemi osztályosok díjazása. Szervező és támogató a Szatmárnémeti RMDSZ nőszervezete

17.00 – Csordás Tibor(Fiesta) koncert (HU)

18.00 – Roy és Ádám koncert (HU)

20.00 – Kelemen Kabátban koncert (HU)

21.30 – Royal Team koncert

Az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében:

10.00-21.00: Kézműves kiállítás és vásár

10.00-20.00: Nagymamáink konyhaművészete. Szatmári ízek, szatmári konyhák: Bogdándi Hagyományőrzők csapata, Sárközújlaki Református Nőszövetség, Mezőpetri és Kálmándi nőszövetség tagjai.

11.00-19.00: Mesefotó Stúdió. Oana Tarța szervezésében.

12.00-17.00: "Nyitva van az Aranykapu... – Hagyományos kézműves mesterségek oktatása gyerekeknek"

12.00-19.00: Aranykapu Népi Játszókert – helyszín: Aranykapu Sziget

12.00-18.00: Gyerekek kézműves vására  – helyszín: Aranykapu Sziget

A Borókagyökér Egyesület szervezésében:

11.00-20.00: Alkossunk -Borókás kézműves műhelyek  nem csak gyerekeknek. 

10.00-20.00: Játsszunk együtt -népi gyerekjátékok piciknek és nagyoknak

Állandó programok:

Kézműves vásár és mesterségbemutató, Könyvutca, Borsziget, Gyermekprogramok, Bábszínház, Kutyakiképző egyesület programjai, Gyermekutca, Sakk verseny, Aikido bemutató

Az 501-es Légió – profi Star Wars jelmezesek programja, gyermekeknek szánt átmozgató rohamosztagos-kiképzéssel, fotózkodási lehetőséggel.

Szervezők:

Szatmárnémeti RMDSZ, Ady Endre Társaság, Identitas Alapítvány, MIK, Aranykapu Kulturális Egyesület, Borókagyökér Egyesület, Szatmárnémeti RMDSZ Nőszervezete

A rendezvény támogatói: Szerencsejáték Service Nonprofit Kft, Szatmárnémeti Város Tanácsa, Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Csiki Sör, Erlux Kft, Yoda Service Kft, Promocraft Yellow Kft, Neptun Company Kft, Barta Ati Kft, Polip Kft, Erdholz, Szatmári Egyházmegyei Caritas, Zolihusi Kft.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: