2009-03-28 18:36:34• hírek • Szatmár.ro

Ki lesz Magyarország miniszterelnöke?

Bajnai Gordon neve is felmerült
Bajnai Gordon neve is felmerült

Az MSZP elnöksége szombaton ismét tárgyalt a miniszterelnök személyéről, azonban a pártelnöki tisztség is szóba került, ugyanis Gyurcsány Ferenc kijelentette, kész lemondani a tisztségről.

A gyűlésről kiszivárgott információk több jelöltet is emlegettek, azonban hol a hírbehozott személyek, hol az MSZP vezetői cáfolták meg ezeket.  A legújabb felröppent hír szerint az MSZP elnöksége és a megyei elnökök megállapodásra jutottak Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jelölésében. Ha a hír igaz, és az SZDSZ is támogatná, ő vehetné át a miniszterelnöki tisztséget, miután gyakorlatilag azt senki nem volt hajlandó elvállalni.

Gyurcsány Ferenc ugyanakkor kijelentette, úgy látja szerencsésnek, ha a miniszterelnök és a szocialista pártelnök egy és ugyanaz a személy. Korábbi sajtóhírek szerint, Gyurcsány Gráf Józsefet szánta eredetileg ezen funkciókba.  Gráf azonban nem kívánt arról nyilatkozni, vállalná-e, valamint az SZDSZ sem fejtette ki álláspontját ez ügyben.

 

 

 

A Fidesz egy sajtótájékoztatón kijelentette: álláspontjuk szerint bárki kerül a miniszterelnöki székbe, csak gyenge kormány alakulhat, mert nem választotta meg őket senki. Dávid Ibolya és Bokros Lajos az MDF kampánnyitóján úgy nyilatkozott, nem a jelölt, hanem a program a legfontosabb. Bokros szerint az MSZP mereven elzárkózik az ő programjától. Egy előrehozott választás esetén azonban elvállalná a jelölést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: