2008-05-06 16:38:51• hírek • Czinzel László

Elégedetlenek a munkavállalókkal

drumar_kicsiA Megyei Tanács elégedetlen a útaszfaltozást és útfoltozást végző    cégekkel

Csehi Árpád Szabolcs, megyei tanácsos, a Szatmár Megyei Költségvetési Bizottság elnöke május 5-én történt egyeztetésük során jelezte Günthner Tibornak, a Szatmár Megyei Tanács beruházásokért felelős alelnökének, hogy fokozott figyelmet kell szenteljen a megyei tanács a megyében folyó útjavítási munkálatokra.

A megyében jelenleg két átfogó útkorszerűsítési program van folyamatban: a foltozási, illetve a megyei rangú utak 6 centiméteres aszfaltburkolattal való ellátásának programja. Mindkét programmal kapcsolatban olyan visszajelzések érkeztek a valamely felújítási munkálatban érintett települések polgárestereitől, amelyekből kiderül, hogy a munkálatok menetével gondok vannak. A kivitelezők nem, vagy csak nagyon lassan dolgoznak.

Csehi Árpád Szabolcs jelzésére válaszolva május 6-án délelőtt már sor is került arra az egyeztetésre, amelyen részt vettek a munkálatok kivitelezői illetve a Szatmár Megyei Tanács vezetői. A megbeszélésen jelen volt az útfoltozási munkálatok végzésével megbízott Constructii Drumuri cég képviselői, illetve az útaszfaltozási munkálatokat végző Technic Asist, Mecdru, ARL Cluj és a Vakond cég képviselői, akik Ciocan Gheorghe, megyei tanácsi elnökkel, Günthner Tibor, megyei tanácsi alelnökkel, Ioan Seres, a Szatmár Megyei Tanács Műszaki Igazgatóságának vezetőjével egyeztettek a felmerült problémákról.

drumar6-1
A Szatmár Megyei Tanács képviselői elégedetlenségüket fejezték ki a cégek által végzett munkamenettel kapcsolatban.

Konkrét határidőt is kiszabtak a kiadott és a cégek által felvállalt munkálatok befejezésére. Amint azt Günthner Tibor megyei tanácsi alelnök elmondta, a munkálatoknak 80 százalékát be kell fejezni május 25-ig. „Megkötött szerződéseink vannak, a legtöbb munkálat megkezdésének engedélye ki van adva, a cégeknek már csak meg kell valósítaniuk, amiket felvállaltak. Nincs pénzhiány, ugyanis mintegy 600 milliárd régi lej áll rendelkezésre, a cégeknek csak dolgozniuk kell. Fontos, hogy szerdáig minden felújítási programba belefoglalt útszakaszra vonatkozó, a munkálatok megkezdésére feljogosító engedélyt kiadunk.” – magyarázta Günthner.

A kivitelezők az gyeztetésen ígéretet tetek a munkamenet felgyorsítására, és jelezték, hogy amennyiben az időjárási viszonyok is megfeleőek lesznek, tartani tudják a vállalt ütemtervet. A cégekkel folytatott egyeztetés értelmében a Lázári-Szárazberek útszakaszt még ezen a héten befejezi a Technic Asist, ezt követően a többi útszakasz is felújításra kerül. Köztük a Mikolát érintő megyei rangú út aszfaltozása is, amely Günthner Tibor javaslatára, az útszakasz jelenlegi állapota miatt sürgető feladattá vált, így akár az útjavítási ütemtervben szereplő dátumnál hamarabb kerülhet majd feljavításra.

Az útfoltozás programba belefoglalt útszakaszok felújtását végző Constructii Drumuri cég képviselői is beszámoltak az általuk felvállalt munkálatok elvégzésének menetéről, tőlük is a munkamenet sügetését kérte a Szatmár Megyei Tanács.

Günthner Tibor megjegyezte, hogy naponta lesznek szúrópróbaszerű ellenőrzések a különböző útszakaszokon folyó munkálatok helyszínein, így jobb h a cégek komolyan veszik a szerződésben vállaltakat, valamint a mai egyeztetésen tett ígéreteiket.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: