2015-09-08 14:22:33• hírek • Kocsis Zoltán

Válassz, válts, kombinálj öt pontban – azaz Óváritól Debrecenig

Minden eddiginél gazdagabb, sokoldalúbb programmal rukkolt elő az Európai mobilitási hét szatmári főszervezője, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség valamint partnerei, a Szatmár Megyei Tanács, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, Vetés Polgármesteri Hivtala, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, valamint a 4WildMoments Egyesület.

Az Európai mobilitási hét idén szeptember 16-22. között lesz, mottója ezúttal „Válassz. Válts. Kombinálj!" . Célja viszont nem változott: a közúti közlekedésnek/szállításnak alternatívát nyújtó légi, vízi, szárazföldi és vasúti formák népszerűsítése. Az idei eseménysorozatnak öt fontos mozzanata lesz.

Első mozzanatként szeptember 14-én harminc óvári gyerek látogat el a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtérre. Közülük 14-en a Stefánia Gyeremekotthon lakói. A repülőtéren a gyerekek találkoznak majd a légikikötő vezetőivel, megtekintenek egy landolást, majd megnézhetik a leszálló gépet belülről, ahol elbeszélgethetnek a pilótával és a légikísérőkkel.

A programsorozat hivatalos megnyitója szeptember 16-án lesz a Zöld Házban, ahol a 13.00 órákor kezdődő sajtótájékoztatót követően egy sokat megélt pilóta mesél majd tapasztalatairól, élményeiről, majd mindenki megtekintheti Bikfalvi Zsolt repülőgépeket ábrázoló fotókiállítását.

Idén sem marad el a hagyományos kajak- és kerékpáros túra. Szeptember 19-én, szombaton a kajakosok 09.00, a bringások pedig 10.00 órakor indulnak a Decebal híd lábától. A túra alkalmából 10.00 és 16.00 óra között megnyitják az országhatárt a résztvevők előtt, akik számára a végcél Csenger lesz. Itt a megyei tanács sátorral, a vetési önkormányzat töltött káposztával, a csengeri pedig finom almával várja a megfáradt kerékpárosokat. A sátorban a résztvevők elbeszélgtehetnek az ott lévő önkormányzati vezetőkkel az alternatív közlekedési lehetőségekről, közös pályázatokról.

Három nappal később, szeptember 22-én a vasúti szállítás iránt érdeklődő vállalkozók csoportja látogatja meg a Debreceni Nemzetközi Repülőtér vasúti terminálját.

Végezetül pedig szeptember 25-én az „Élet a környezetért, élet az emberért" vetélkedő nyertesei utazhathatnak el Vásárosnaményba. A Ion Creanga Általános Iskola, a szamosborhídi, a királydaróci valamint a nagykárolyi Vasile Lucaciu általános iskolák diákjai többek között részt vesznek majd egy hajókiránduláson is a Szamoson.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: