2011-05-06 08:56:41• hírek • MTI

Kezdődik az Erdélyi Konzultáció

A romániai magyarság gondjait, igényeit, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szembeni elvárásait kívánja felmérni az a konzultációs folyamat, amelyet e szövetség csütörtökön indított útjára.

Kelemen Hunor, a szövetség elnöke kolozsvári sajtótájékoztatóján ismertette a Figyelünk egymásra mottóval indított Erdélyi Konzultációt, amelynek keretében 250 ezer erdélyi magyar véleményét szeretnék megismerni arról, hogy mit tekintenek e közösség legfontosabb és legsürgősebben megoldandó problémáinak.

Az elnök így fogalmazott: "a felmérés során egyrészt az emberek őszintén elmondhatják, melyek a prioritásaik, ugyanakkor megjelölhetik azokat a feladatokat is, amelyekkel a jövőben megbíznák az érdekképviseleti szervezetet. Az RMDSZ-nek mindemellett másfél éves nehéz kormányzás után és egy évvel a választások előtt pontosan kell látnia, mit gondol e közösség a saját jövőjéről, a szövetségről és annak munkájáról" - tette hozzá Kelemen Hunor.

Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ nagyváradi kongresszusának üzeneteként fogalmazódott meg egy emberközeli, erős, megbízható szervezet kiépítése, hiszen - mint mondta - a szövetség minden magyar emberé. "Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, változásra van szükség. Valós és folyamatos párbeszédet folytatunk az emberekkel, nagyobb odafigyeléssel kell követnünk mindennapi problémáikat, meg kell értenünk a napi gondokat, és látnunk kell a távoli terveket" - mondta a politikus, aki szerint mindez csak úgy valósítható meg, ha a szövetség folyamatosan azok között van, akiket képvisel. Ezt a célt szolgálja a most induló Erdélyi Konzultáció - hangsúlyozta.


Kelemen Hunor és Kovács Péter
Kelemen Hunor és Kovács Péter



A felmérés során a megkérdezetteknek választ kell adniuk arra, hogy mennyire elégedettek az életkörülményeikkel, majd meg kell jelölniük azt a két legfontosabb problémát, amelyeket meggyőződésük szerint településük polgármesterének meg kellene oldania. A válaszadóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy a szövetség munkáját értékeljék.  
A nyolc kérdést tartalmazó adatlappal a helyi szervezetek képviselői és önkéntesek fogják felkeresni az erdélyi magyarokat. Az adatokat a nyár folyamán fogják feldolgozni - mondta Kelemen.

Kovács Péter főtitkár elmondta: a felméréshez 250 ezer űrlapot, 120 ezer szórólapot és tízezer plakátot nyomtattak ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: