2014-02-24 12:47:29• hírek • MTI

Kezdődik a Mobil Világkiállítás Barcelonában

Megkezdődik Barcelonában hétfőn a mobil iparág legjelentősebb eseménye, a Mobile World Congress (MWC). A Mobil Világkiállításon a legnagyobb készülékgyártók és szolgáltatók mutatják be legújabb eszközeiket és fejlesztéseiket a szakmai közönségnek.

A hétfőtől csütörtökig tartó eseményen közel 1800 kiállító vesz részt, és a kiállítást rendező GSMA (Global System for Mobile Communications Association) a 2013-as kiállítás 72 ezer látogatójánál is többre számít az idén.

A kiállítók vélhetően nagyobb méretű és nagyobb felbontású, valamint hajlítható kijelzőjű, és még több megapixeles kamerákkal felszerelt okostelefonokkal, tabletekkel, egyéb "hordható" mobileszközökkel, például okosórákkal rukkolnak elő. A szolgáltatók pedig a formálódóban lévő hálózatba kapcsolt világ, a gépek közötti kommunikáció újdonságait, egyebek közt az autókra fejlesztett mobil technológiákat mutatják majd be.

A legnagyobb gyártók általában titokban tartják, hogy milyen új készülékek debütálnak a világkiállításon, ám a szakmai sajtóban már egy ideje olvasni lehet arról, hogy mik lesznek az idei év meghatározó újdonságai.

Nagy várakozás övezi a Samsung, a világ elsőszámú okostelefon-gyártója hétfő estére meghirdetett, "Samsung Unpacked 2014 Episode 1" elnevezésű eseményét, amelyen a találgatások szerint a dél-koreai cég bemutatja Galaxy szériájának legújabb darabját, az S5-öt. A sorozat előző darabját, az S4-et tavaly márciusban dobta piacra a Samsung, és alig egy hónap alatt 10 milliót adott el belőle.

A Nokia a Wall Street Journal értesülése szerint egy olyan alacsony árkategóriás készülékkel jelenik meg a kiállításon, amelyen a Google Android operációs rendszere fut. Ez azért érdemel figyelmet, mert a Windows operációs rendszert fejlesztő Microsoft hamarosan megvásárolja a finn Nokia mobilüzletágát.

Az LG már az MWC előtt nyilvánosságra hozta új "phablet" (telefon-tablet) készüléke specifikációját, a készüléket a kiállításon lehet majd először megtekinteni.

A kínai Huawei, amely az okostelefonok piacán a harmadik legnagyobb szereplő a Samsung és az Apple után, az új telefonkészülékek mellett távközlési hálózati termékeket és vállalati kommunikációs távközlési megoldásokat is bemutat Barcelonában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: