2008-05-12 15:47:28• hírek • István Löchli

Hamarosan megkezdik az aszfaltozást

 Nemsokára befejeződnek a Vaslie Lucaciu utca fél sávjának modernizálási munkálatai.

Amint arról korábban már beszámoltunk a Vakond RT valamint a Mo-Va KFT gőzerővel dolgozik a Vasile Lucaciu utca fél sávjának a modernizálásán.

Mivel az említett útszakasz egy kiemelten fontos közlekedési ere a városnak, így a fél pályás útlezárás sok bosszúságot okoz az autóvezetőknek. Azonban mindenképpen szükséges volt az útszakasz alatti csatornahálózatot és vízvezeték rendszert kicserélni, ugyanis már annyira leromlott állapotban volt, hogy több szakaszon a csatornahálózat felett beomlott az útburkolat.

Még márciusban a két kivitelező cég azt ígérte, hogy egy sávnak a modernizálása hat hetet vesz igénybe, majd ezt követően megkezdik a másik sáv modernizálását is. Azonban a hat hét már lejárt de még mindig nem került aszfaltozásra az úttest. Arra a kérdésünkre, hogy miért tart ilyen sokáig a kivitelezés megtudtuk, hogy sajnos az időjárási viszonyok, a csapadék, valamint a magas páratartalom nem engedte meg az aszfaltozás megkezdését.

Most azonban a hirtelen jött jó időben a kivitelezőknek több útszakaszt kell sürgősen leaszfaltozniuk, így mikor befejeződnek a legfontosabb aszfaltozási munkálatok azonnal megkezdik a Vasile Lucaciu útszakasz leaszfaltozását is. Sajnos azt követően a kivitelező lezárják az útszakasz másik felét ,de annak a kivitelezése a megadott idő alatt fog zajlani, ha az időjárás továbbra is ilyen kedvező marad.


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: