2010-01-28 16:00:03• hírek • Parajdi Andrea

Kezdődhet a 16-os lakónegyed felújítása

Most már mondhatjuk, hogy látható közelségbe került a 16-os lakónegyed felújítási munkálatainak kezdő időpontja, ugyanis két év után a városi tanácsosok meghozták a pozitív döntést az erre kötendő koncessziós szerződésről. Hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást, ami ha rendben zajlik, akkor 2012-re a lakónegyed „újjászületése” is megvalósul.

Sokadszorra került már a városi tanácsosok elé a 16-os lakónegyed felújítására készített koncessziós szerződés, eddig azonban folyamatosan elnapolták a döntést. A tanácsosok január 28-i ülésükön szinte két év ide-oda tologatás után elfogadták az erről szóló napirendi pontot, úgyhogy hamarosan közbeszerzésre bocsájtják a lakónegyed teljes rehabilitációjának munkálatait. Ez egy hatalmas előrelépés, hiszen sokáig nem volt fejlemény a 16-os lakótelep sorsának ügyében, azonban ha ezt követően minden ütemesen halad, a város ezen része valamivel több mint két éven belül átalakulhat.

Az a cég, amely győztesként kerül ki a liciten, 12 évre szóló koncessziós szerződést köt a várossal. Ennek értelmében két éve van arra, hogy a lakótelepet modernizálja: felújítsa az utakat, kiépítse a járdákat, lebontsa az illegálisan felépített garázsokat és létrehozzon mintegy 3500 parkolóhelyet, modernizálja a tömbházak bejáratait, illetve ahol csak mód van rá zöldövezetet alakítson ki. A munkálatok mindemellett tartalmazzák egy olyan járda kiépítését, amely egészen a Real hipermarketig vezetne, valamint egy olyan útszakasz megépítését is, amely a Golescu híd mellett a töltés mentén, egészen a Gellért Sándor utcáig tartana.

Ilyés Gyula polgármester elmondta: ez egy olyan elképzelés, amely egyfajta garanciát ad a városnak arra, hogy a nyertes cég minőségi munkát végez a lakónegyedben, hiszen ennek alapján kapja majd, előre megbeszélt időközönként, a részlettörlesztést. A koncessziós szerződés másik nagy előnye, hogy nem kell egyből előteremteni a városnak a felújítás költségeit, ami a polgármester szerint legalább 4 millió eurót jelent.

Ábrándozhatnak immár a 16-os lakónegyed lakói egy szebb és modernebb környezetről. A lakótelepet 1971 és 1985 között építették, azóta ezen a városrészen meglehetősen kevés modernizálás történt. Az Ispa program keretében kicserélt ivó-, és szennyvízvezetékek és az E-On Gaz gázcsőcseréi az utóbbi időszakban tovább rontották a lakótelep általános kinézetét. Tettünk egy kört, hogy mi is szemügyre vegyük és fotókon keresztül olvasóinknak is bemutassuk a lakótelepet, a mai, 2010-es állapotában.


16-os lakótelep Szatmárnémeti (Micro 16, Satu Mare)
Eltűnnek ezek a második világháborús állapotok, legalábbis ha majd a földre tekintünk. Lesz modernizált  lépcsőházbejáró, pofás zöldövezettel díszítve.

16-os lakótelep Szatmárnémeti (Micro 16, Satu Mare)
Azt ígérik, hogy minden parkot rendbe tesznek és több játszóteret hoznak létre a gyerekeknek

16-os lakótelep Szatmárnémeti (Micro 16, Satu Mare)
Ez az út egyenesen halad majd tovább, pontosan a töltés mentén...


...ez a rész csatlakozik majd rá a Gellért Sándor útra.

16-os lakótelep Szatmárnémeti (Micro 16, Satu Mare)
A tervek szerint 3500 parkolóhelyet hoznak létre, ergó a piros autó tulajdonosának ( és mellette lévő társainak) nem kell majd "zöldövezeten" parkolnia.

16-os lakótelep Szatmárnémeti (Micro 16, Satu Mare)
Népszerűségi index ide vagy oda: a polgármester szerint minden illegális garázst le kell bontani. Megeshet, hogy nem sok garázstulajdonos marad a lakónegyedben.

16-os lakótelep Szatmárnémeti (Micro 16, Satu Mare)
Már a lakónegyed bejárata is felkeltheti az érdeklődésünket. Ha kint ilyen, mi lehet odabent?

16-os lakótelep Szatmárnémeti (Micro 16, Satu Mare)
Nem csak a lakónegyed szorul korszerűsítésre, hanem az ottlakókra (tisztelet a kivételnek) is ráfér egy kis szemléletváltás. De minek is sétálni a kijelölt hulladékgyűjtőhöz öt méterrel tovább, amikor egy közelebbi betontömb is betöltheti ugyanazt a funkciót? ...

16-os lakótelep Szatmárnémeti (Micro 16, Satu Mare)
....Lehet hogy nekik tálalták?


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: