2011-06-10 16:52:20• hírek • Szatmár.ro

Szakmai konferencia Szatmárnémetiben

Dr. Cristian Rusu
Dr. Cristian Rusu

A következő hét végén ismét Szatmárra irányul a szakorvosok figyelme, ekkor rendezik meg a Szatmári Urológiai Napokat.

Pénteken délben sajtótájékoztató keretében ismertették a Szatmári Urológiai Napok programját a szervezők. Dr. Cristian Rusu urológus, a Szatmár Megyei Kórház orvosigazgatója és dr. Bogdan Feciche elmondták, négy szekcióban zajlanak majd június 17-18-án az előadások, amelyeknek a Dinu Lipatti Filharmónia terme ad otthont.
A hivatalos megnyitóra pénteken, június 17-én 8-9 óra között kerül sor a filharmóniában, ezt követik aznap három szekcióban az előadások, míg szombaton 9-11.30 között tartják meg az előadásokat.

A konferenciára neves romániai és határon túli szakemberek érkeznek, az eseményre pedig még várják a szatmári orvosok jelentkezését is. Az eseménnyel azonban a szakorvosi tanácskozáson kívül egy másik céljuk is van a szervezőknek, a szatmáriak figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy ne halogassák az egészségügyi problémákkal való orvoshoz fordulást.

„A Szatmár Megyei Kórházban felkészült szakemberek dolgoznak, de a felszereltség is megfelelő különböző, bonyolultabb vizsgálatok és beavatkozások elvégzéséhez. A legtöbb páciens általában későn keresi fel az urológusát, pedig nagyon sok esetben a korai felismerés lenne a legfontosabb, hogy eredményes legyen az kezelés" - magyarázta Dr. Cristian Rusu.
A rendezvényen a részvétel ingyenes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: