2010-08-09 11:54:02• hírek • Póti Orsolya

Kezdetét vette a MADISZ tábor

Tizenötödik alkalommal szervezték meg az egy hetes Hadadi néptánc és kézműves tábort. A résztvevők elsősorban szatmári és szilágysági táncokat tanulhatnak, de ízelítőt kapnak más vidékek táncaiból is.

A XV. Hadadi néptánc és kézműves tábor hivatalos megnyitójára augusztus 8-án, vasárnap délután került sor a hadadi Degenfeld Oktatási Központban. A megnyitón részt vettek: Csehi Árpád a megyei önkormányzat elnöke, Nagy Sándor nagykárolyi egyházmegye esperese, Gáti István államtitkár, Balog Ferenc Hadad polgármestere, Kaszta András a hadadi Wesselényi Iskola igazgatója, valamit Kovács Máté, a Szatmár Megyei Ifjúsági Táborok aligazgatója, illetve a MADISZ-os szervezők és a táborra jelentkezők.

A rendezvényt Nagy Sándor református esperes és Ilonczai Annamária a MADISZ társelnöke nyitották meg. Az egy hétig tartó táborban a tokaji Parapács zenekar (Vojtanovszki Sándor bőgős, zenekarvezető, Dragony Gábor brácsás harmonikás, Puskó Márton prímás, Fekete Krisztián cimbalmos) szolgáltatja majd a zenei aláfestést. A kezdő és gyerekcsoportot Maier Reimond a budapesti táncművészeti iskola végzettje és Maier Katalin oktatja, a haladókat pedig Bajkó László a Háromszék népi együttes volt táncosa és Albert Éva az Udvarhelyi táncműhely táncosa, zenekaruk a Heveder.



A résztvevők elsősorban szilágysági és szatmári táncokat tanulhatnak, de ízelítőt kapnak más vidékek táncaiból is. A népdaloktatás Geussos Maja Mária feladata lesz. A néptánc oktatással párhuzamosan kézműves foglalkozások is zajlanak majd. Hadházi Réka irányításával a gyöngyfűzésbe nyerhetnek betekintést, Tóth Réka segítségével nemezt készíthetnek, de lesz még kosárfonás, korongozás, és a résztvevők ízelítőt kapnak a kopjafa faragásból is környékbeli fafaragó segítségével.

A szervezők a szomszédos falvakból (Szér, Lele, Bogdánd, Szilágysámson) olyan adatközlőket - bácsikat és néniket - várnak, akik még táncolják a helyi táncokat, és éneklik a helyi népdalokat. A tábort a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Communitas Alapítvány, Szatmár megye önkormányzata támogatják, valamint a Hadadi Polgármesteri Hivatal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: