2019-01-02 13:41:46• hírek • x

Kezdd vidáman az új évet: éjszakai fürdőzésre vár az Aquastar!

Új év, új célok, új élmények – ezt hozza magával 2019. Mi sem lehetne az új év méltóbb nyitánya, mint egy feledhetetlen éjszakai fürdőzés a régió legnépszerűbb élményfürdőjében, az Aquastarban.

Az Aquastar Gyógy- és Élményfürdő neve az utóbbi években összeforrt a garantált szórakozással, a testi-lelki feltöltődéssel, ebben pedig nem kis szerepe volt a méltán népszerű éjszakai fürdőzéseknek. Megannyi vendég tanúskodhat már erről, s bizton állíthatjuk, hogy a 2019-es év is legalább olyan élménygazdag lesz, mint a tavalyi.
 

Ennek első állomásaként az élményfürdő január 5-én éjjel ismét megnyitja kapuit és egy újabb nagyszabású eseményre várja a víz szerelmeseit. Szombaton ugyanis 22 és 2 óra között sor kerül 2019 első éjszakai fürdőzésére, melyre változatlanul színes, minden igényt kielégítő zenei palettával készülnek. Két csobbanás között pedig a már jól megszokott módon várnak a szaunaszeánszok is.
 

Az éjszakai fürdőzésre egy jegy korosztálytól függetlenül mindössze 28 lejbe kerül, ezért cserébe korlátlanul használhatod a fedett medencéket, a két termálvizes medencét, az összes szaunát, illetve részt vehetsz a óránként megrendezett szaunaszeánszokon is. Bűn volna kihagyni egy ilyen lehetőséget, nem? Szombat este tehát irány mindannyiunk kedvenc fürdője, vesd bele magad a medencékbe, vesd bele magad 2019 új élményeibe!


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: