2011-01-09 21:37:53• hírek • Szatmár.ro

Kevesen pályáztak

Igen gyér a pályázási hajlandóság az erdészeti programok irány a megyében.

A tavaly beindított két pályázati program keretében mindössze három projekt készült Szatmár megyében - mutatott rá Balogh Sándor, az Országos Erdőgazdálkodási Hivatal aligazgatója, aki tájegységünkből került az intézmény vezetőhelyettesi tisztségébe.

- Nem tudom, mi a magyarázata a gyenge érdeklődésnek, pedig Szatmár megyében is sok olyan vidék van, ahol nem éri meg hagyományos mezőgazasási termeléssel foglalkozni. Igaz, hogy a pályázatok esetében sok a papírmunka, de erre mindenkinek fel kell készülnie. Az idén folytatni kívánjuk ezeket a pályázati lehetőségeket, és remélem, Szatmár megyéből jóval nagyobb lesz az érdeklődés - fejtette ki Balogh.

A tavaly a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Kismajtényi Református Egyházközség készített csupán projektet a Környezetvédelmi Alap programja keretében, a Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetési Ügynökség (APDRP) keretében bonyolódó „első erdősítési" program keretében pedig mindössze egy pályázat készült. Ami 2010-et illeti, a gazdasági válság az erdészeti tevékenységre is rányomta bélyegét, ezzel együtt sikeres évet zárt az intézmény - magyarázta el
portálunknak Balogh.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: