2009-11-20 16:02:13• hírek • Gozner Gertrud

Kevesebbet fizetnek a "jó sofőrök"

2010-ben változnak a kötelező gépjárműbiztosítás megkötésének szabályai. A balesetező sofőrök akár négyszer nagyobb összeget is fizethetnek, mint azok, akik nem okoztak semmilyen kárt a közutakon.

2008-tól kezdve a kötelező gépjárműbiztosítás összege annak függvényében változott, hogy melyik biztosítási cégnél kötötték. Jövőre azonban egy új módszer szerint fogják megállapítani a befizetendő összeg mértékét, sőt, a büntetések nagyságát is. Az új rendszer szerint a felelőtlen, balesetező autóvezetők többet fognak fizetni, míg a jó magaviseletű sofőröket árengedményben részesítik.

Bukaresti sajtóforrások szerint a jövő évtől kezdődően a baleseteket okozó sofőröket akár az alapbiztosítás négyszeresét kitevő összeg kifizetésére kötelezhetik, míg a legnagyobb árengedmény legfeljebb az alapbefizetés 50 százalékát teheti ki. Ezek a végletek jellemzik a gépjárműbiztosítások legújabb rendszerét, amely 2010 január elsejétől kerül bevezetésre.

Ez azt jelenti, hogy az idén megkötésre kerülő biztosításokra nem lesz érvényes az új szabályozás. Biztosítási szakemberek szerint ez jövőre kisebb káoszt okozhat, ugyanis a megkötött szerződések egy részére már érvényes lesz az új rendszer, míg a mások még a régi módszer szerint fognak működni.

Az első évben az új rendszer csak a 2009-ben megtörtént baleseteket fogja figyelembe venni, legalábbis ez áll a Biztosítási Felügyelet által kidolgozott tervezetben. A korábbi évekről is van feljegyzése a hivatalnak, viszont ez - bevallásuk szerint - hibákat is tartalmazhat. Másrészt a biztosítótársaságok a visszajáró klienseiknek már ismerik a forgalmi múltját, és ezért könnyebben alkalmazhatják rájuk az új rendszert.

Viszont az a tény, hogy csak egy évet fognak hivatalosan figyelembe venni az összeg megállapításakor, óriási különbségeket hozhat létre a biztosítottak között. Akik 2009-ben nem okoztak semmiféle balesetet legfeljebb 10 százalék engedményt kaphatnak, míg akik legalább három alkalommal használták fel a biztosítást 300 százalékos bírsággal sújthatók.

Nagyobb mértékű árengedményre akkor nyílik lehetőség, amikor a biztosítótársaságok az évek során megbizonyosodnak az illető sofőr balesetmentes vezetési képességeiről. Erre leghamarabb hat év múlva kerülhet sor.

A biztosítás összegére a baleseteken kívül kihat az illető sofőr életkora, lakhelye és az általa vezetett autó típusa is. A jövő évre a szakértők átlagban harminc százalékos árnövekedést jósolnak az autóbiztosítások piacán. Ezzel párhuzamosan a kifizetett kártérítések mértéke is nagyobb lesz.



Nagyobb összegű biztosítást fizethet, aki 2009-ben balesetezett


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: