2018-02-14 13:22:46• hírek • Bede Emőke

Kevesebb pénzből gazdálkodik idén a helyi önkormányzat

Szerda délután sajtótájékoztatóra hívták össze a média képviselőit a városi elöljárók, ennek célja pedig nem volt más, minthogy bemutassák, mire futja idén a tavalyi évhez képest szűkösebb költésgvetésből.

Amint a beszámolóból kiderült, Szatmárnémeti büdzséjében 2018-ban egy 30 millió lejes lyuk tátong, így ennek az évnek egyik legnagyobb kihívása az, hogy a hiányzó összeget pótolják, illetve csökkentsék a kiadásokat. A tavalyi adótörvénykönyv-módosítás miatt fellépő hiány fedezése érdekében az önkormányzat úgy döntött, hogy idén magasabbak lesznek a különféle adók és illetékek, valamint saját alintézményeit is arra szólította fel, kiadásaikat csökkentsék lehetőségeik szerint 20 százalékkal.
 

Az elöljárók szerint azonban a költségvetésben fellépő hiány nem jelenti azt, hogy a városban a fejlesztések elmaradnának. A város fejlsztésére ebben az évben kicsivel több, mint 50 millió lejt különítettek el, viszont ezt az összeget az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség által nyújtott 29 millió eurós támogatás is kiegészíti majd.
 

Ebben az évben 25 millió lejt szánnak útfelújításokra, ennek segítségével több, mint 40 utcát modernizálnak az ehhez tartozó járdákkal együtt, 24 – főként a város északi részén található – utcában pedig csak a járdákat teszik majd járhatóbbá. 11 millióból a földutak újulnak meg, 1,6-ból pedig az Aquapark felé vezető bicikliút kivitelezését is befejezik. A 17-esben, illetve a Kárpátok 1. és 2. Lakónegyedekben a közvilágítást, illetve 13 parkolóudvart terveznek felújítani.
 

Ami a város tömegközlekedését illeti, a beszámoló szerint 2018-ban a város 5 vadonatúj hibrid típusú autóbuszt fog vásárolni, ám ehhez nem kell sem leasinget, sem részletfizetést igénybe venni. Az 5 buszért 3 millió lejt fizet majd ki a város. Végül, de nem utolsósorban arról is beszámolt a városvezetés, hogy idén az oktatásra, az oktatási intézmények modernizálás is jelentős összeget különítettek el.
 

A 2018-as büdzsé tervezetét a csütörtöki rendkívüli tanácsülésen terjesztik a Helyi Tanács elé, így végleges döntés is csak 15-én születhet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: