2009-11-15 11:30:25• hírek • MTI

Kevesebb mandátum a magyaroknak

Kevesebb magyar képviselője lesz a nyolc szlovákiai megyei önkormányzati testületnek, mint eddig volt.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) 40 - más kimutatás szerint 38 -, míg a Híd 3 mandátumot szerzett a szombati megyei választáson a magyarok lakta régiókban - derült ki azokból a nem hivatalos eredményekből, amelyeket a szlovák statisztikai hivatal tett közzé vasárnap. Az előző, 2005-ös megyei választásokon az MKP 58 mandátumhoz jutott, míg 2001-ben 83 megyei képviselője volt a pártnak.

A nyolc megyei parlamentnek jelenleg összesen 408 képviselője van. Az eredmény ugyanakkor azt mutatja, hogy az első hivatalos megmérettetés az MKP, és a pártból kivált parlamenti képviselők által a közelmúltban alapított Híd között az MKP javára dőlt el.

A Nyitra megyei és a Nagyszombat megyei elöljárói tisztségért folyó küzdelemben a magyar jelöltek a második helyen végeztek, de mindkét esetben a pártharc már az első fordulóban eldőlt, mert egy-egy jelölteknek sikerült megszereznie a győzelemhez szükséges többséget. Biró Ágnes (MKP) Nyitra megyében lett második, míg Gál Gábor (Híd) Nagyszombat megyében.

A két megye parlamentjében is erős MKP-s képviselet lesz. Nyitra megyében a párt a nyilvánosságra került adatok szerint 13, Nagyszombat megyében pedig 11 mandátumot szerzett. Több, magyarok által is jelentős számban lakott járásban - Érsekújvár, Léva, Kassa-vidék - egyetlen megyei képviselői mandátumot sem szerzett sem az MKP, sem a Híd.

A nyolc megye közül négyben - Nyitra, Nagyszombat, Kassa és Zsolna megye - már most ismert a régi-új elöljáró neve. Ez egyfajta meglepetés, mert korábban az elöljárói tisztségért folyó küzdelem mindig a második fordulóban dőlt el.Mind a négy megyei elöljáró a legerősebb kormánypártot, a Robert Fico miniszterelnök vezette Irány-Szociáldemokráciát (Smer) képviseli.
A második választási fordulóra - november 28-án - tehát már csak Pozsony, Besztercebánya, Eperjes és Trencsén megyében kerül sor.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: