2011-07-17 15:51:32• hírek • MTI

Kevésbé szórakoztató lesz a kínai tévé

Komolyabb műsorokra cserélné a "tömegek számára káros tartalmú" tévéprogramokat Kína: az állami rádió, film és televízió főhivatal (SARFT) a korábbi korlátozások után most a szórakoztató műsorok adásidejének csökkentésére készül.

A SARFT  - miután áprilisban betiltotta az időutazásos sorozatokat és filmeket, május 1-jével pedig a romantikus szappanoperákat, bűnügyi- és kémsorozatokat is levettette a televíziók képernyőjéről - most a szórakoztató műsorok sugárzásának korlátozására készül. Az állami rádió, film és televízió főhivatal által kidolgozott terv értelmében a jövőben a helyi műholdas csatornák csupán heti három alkalommal, valamint csak délután 5 és este 10 óra között adhatnának szórakoztató jellegű műsorokat - értesült a Shanghai Daily napilap.

A SARFT szerint túl sok az alacsony színvonalú, a "tömegek számára káros tartalmú" műsor a tévében, ezek visszaszorítását megvitatandó, a hivatal nemrég szimpóziumot is szervezett a legnépesebb tartományok képviselőinek részvételével.  A korlátozásról több csatornát már szóban tájékoztattak, a hivatalos rendelet az év második felében várható - írja a pekingi Jogi Tükör című lap. Számos adó a szabályozás életbe lépését meg sem várva, máris többé-kevésbé átrendezte műsortervét, a híradásokat és riportműsorokat előrébb hozva, illetve a kérdéses kategóriába eső adásainak, így például beszélgetőshow-inak színvonalát feljavítva, bár az, hogy pontosan mi számít szórakoztató műsornak, egyelőre nem tisztázott.
A rendelkezés híre vegyes fogadtatásra talált a kínai tévénézők közt,  a közösségi média platformjain elsősorban a fiatalok adtak hangot egyet nem értésüknek.

A távol-keleti országban több mint egymilliárdra becsülik a tévénézők számát, a CSM médiakutató intézet felmérése szerint 2010-ben átlagosan egytizedük választott valamilyen szórakoztató műsort kikapcsolódásul.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: