2020-06-02 12:46:06• hírek • Refszatmar.eu

Kevés pünkösd, sok áldással! – Pünkösd Halmiban

„Kevés pünkösdöt hoztál, kevés Szentlelket, Uram, mireánk” – fogalmazza meg szemrehányó gondolatait, Ady Endre, a magyar irodalom egyik legnagyobb költőóriása, de ez esztendőben Halmiban ez másként alakult – kezdte bevezető gondolataiban Elek Arnold Zoltán halmi lelkipásztor, pünkösdvasárnap.

A presbitérium alázatos munkája nyomán, vasárnap reggel közel 12 presbiter gyűlt össze, hosszú várakozás után, hogy megannyi tanácskozást követően, dacolva az időjárás viszontagságaival, de a reményt nem elveszítve, végül a parókia udvarán megszervezte az ünnepi istentiszteletet és úrvacsoraosztást. A szakadó esőben, bőrig ázva, de mégis csak elkészült a templom, az udvaron, a római katolikus plébánia és a református parókia ölelésében, a szolgálati lakás udvarából templom, a virágoskertből a templomot díszítő, Istent dicsérő néma díszlet lett. Igaz az ének költő minden szava, „Kicsiny fűszálban, óriási tölgyben,/ Dicső kezed nyomát szemlélteted,/” Az ünnepi igehirdetés alapigéje a János evangéliuma 7. részének 37 – 39-ig tartó veresei alapján szóltak.

Jézus a lombsátrak ünnepén feláll és kiált, megszólítja az ő népét. Az ünnepekre nagy szükségünk van. Maga Isten szabta meg az életünk egészséges rendjét úgy, hogy abban legyen munka, küzdelem, és legyen benne lehetőségünk megállni, pihenni, ünnepelni. Jézus megtanít a lejtőn letérdelni, megláttatja velünk, hogy a Szentlélek ereje által mi igazán lehetünk valakik. Az életünk értékes, nem mond ezért le rólunk. Isten valakivé tesz bennünket azáltal, hogy pünkösdkor felkínálja nekünk a Szentlélekkel való betöltekezés ajándékát. – fogalmazott a lelkipásztor. Közel 50 – 60 Igére szomjas testvér hallgatta a pünkösd bizonyságtételt. Ezt követően került sor a közös úrvacsorázásra. Az öröm és hála könnyeiből tapintani lehetett az őszinte bűnbánatot, és megváltás utáni vágyakozást. Tápláló és lélekerősítő volt a hosszú karantén után így együtt lenni. Érezni lehetett, Isten megbocsátott e világnak, és nekünk is.

Pünkösdhétfőn, szintén a szeretett tanítvány János gondolatai elevenedtek meg az igehirdetésben. Az evangélium 14. részének 15 -21-ig terjedő versei. A világ sok esetben nem látja Jézus, s nem tud mit kezdeni a Szentlélekkel sem. Ez azért van, mert sokan elképzelik Istent a maguk gondolatvilága szerint. Ha Isten nem olyan, vagy nem úgy cselekszik, ahogy te elképzelted, akkor csalódsz benne, s nem is létezik. Pedig voltaképpen magadban csalódsz, mert olyat képzeltél el magadnak, ami valójában nincs is. Isten nem ilyen. A Mennyei Atyát és az Úr Jézust magadban kell megkeresned, és ebben segít a Szentlélek. Pünkösd nemcsak a nagy tömegek megtéréséről szól – arról is – hanem szól az egyes ember önmagában nézéséről. Keressük meg Jézus önmagunkban. Ehhez a keretet a bennünk munkálkodó szeretet adja, hiszen a 15 és 21 versek egyfajta szeretet keretet teremtenek, amely elsősorban nem valamiféle romantikus, érzelem dús szeretet kifejezés, hanem ennél sokkal több. Segítő, odafigyelő, gondoskodó emberi magatartás. Ezek pedig a részletekben, az apró dolgokban, az emberi kapcsolatokban mérhetők le igazán. – mondta a lelkipásztor.

Legyen áldott a Szentháromság a találkozásért, az együttlétért. Éreztük a bennünket egyesítő Lélek által.  „Mi, egy vérből valók vagyunk.” – Ismerős arcok, Nélküled  – zárta beszámoló gondolatait Elek Arnold Zoltán halmi lelkipásztor.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: