2009-04-16 16:37:37• hírek • Gózner Gertrúd

Kevés magyarországi alapít céget

Bár azt jósolják, tömegével fognak magyar állampolgárok céget alapítani romániában, Szatmár megyében nem nőtt a magyar tőkével induló vállalkozások száma.

A magyarországi szaksajtó értesülései szerint a romániai adórendszer előnyösebb, és ennek eredményeképpen állítólag tömegesen jelennek meg a magyar tőkéjű cégek az országban.

A szomszéd ország szakemberei szerint egyre több magyar cég tulajdonosa gondolja úgy, hogy jobban megéri neki ha Romániában terjeszkedik, a kedvezőbb adózás vagy egyszerűen az adóelkerülés miatt. Az erre szakosodott, cégalapítással foglalkozó ügynököknél 140 ezer forintért elintézhető minden formaság és működésre kész céget adnak kézbe.

Victor Petru Pop, a szatmári Országos Cégbíróság igazgatója szerint a megyében csökkent a magyarországi vállalkozások száma, tavaly összesen 118 ilyen jellegű céget regisztráltak, 2009 első három hónapjában 17 hasonló kérelem érkezett a hivatalhoz.

Elmondása szerint a megyében bejegyzett magyar tőkéjű vállalkozások többsége baráti, ismeretségi alapon történik, nem jellemző a külföldi befektetők tömeges jelentkezése. Az igazgató szerint a romániai adórendszer egyáltalán nem kedvezőbb a magyarországinál és nem alkalmas a profit kimentésére. Magyarország egyelőre a 15. legnagyobb befektető az országban.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: