2009-05-04 15:40:17• hírek • Gozner Gertrud

Kevés a rendőr

Szatmáron kevés a rendőr, de az egész megye rendőrhiánnyal küszködik - nyilatkozta lapunknak Roxana Cristea, a Szatmár Megyei Rendőrség sajtószóvivője.

Összesen 831 tisztség van a rendőrség kötelékében a megyében, ebből 703 van elfoglalva, vagyis 84%-os a helyek betöltöttségének az aránya. A legnagyobb hiány a községekben van, itt a legkevesebb az alkalmazottak száma, sok helyen egyetlen rendőr látja el az összes feladatot a körzetben.

 

 

Szatmár megyében 600 lakosra esik egy rendőr, míg ez az arány Gorj-ban például 300 az egyhez, vagyis egy rendőrre feleannyi lakos jut. Az európai normák 350 lakosra írnak elő egy rendőrt. Annál is nagyobb szükség a létszám növelésére, mivel a megyében 6494 törvénysértést követnek el ismeretlen személyek, és ami a lopásokat illeti, Szatmár az előkelő második helyet foglalja el országos szinten.

Amint a szóvivőtől megtudtuk, április folyamán 35 helyet hirdettek meg a megyei állomány kibővítésére, amit aztán a minisztérium a gazdasági helyzetre való tekintettel az utolsó pillanatban visszavont. Országosan is több ezer munkahely volt meghirdetve a rendőrség kötelékében, amit pénzforrások híján végül megszüntetett a belügyminisztérium.

Kevés a rendőr, pedig egyesek szerint több közúti ellenőrzésre lenne szükség

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: