2009-01-07 12:30:28• hírek • Szatmar.ro

Kettős harc az autósoknál

Sainz mindössze hat másodperccel előzte meg Al-Attijahot, Coma tarthatatlan.

A dél-amerikai Dakar rali negyedik versenynapján Jacobucci és Neuquen között az első igazán nehéz szakaszra került sor, amelyen 12 motoros, 9 autó és 4 kamion adta fel a versenyt.

 

Az autósoknál egyre inkább úgy tűnik, párviadal alakul ki Carlos Sainz és Nassar al-Attijah között. Eddig csak ők tudnak szakaszgyőzelmet felmutatni, kedden a spanyolon volt a sor. A kétszeres rali-világbajnok úgy verte a katarit hat másodperccel, hogy közben meg kellett állnia, hogy levegőt fújjon az egyik kerekébe. Tereprali esetében meglehetősen szokatlan módon nagyon szoros volt a keddi befutó, az első tíz 12 percen belül ért célba.

A magyarok közül Palikék minden gond nélkül autózva a 21. helyen értek célba, míg a Liszi-Fenesi páros némi technikai probléma után (az autó nem akart indulni) az 52. helyen végeztek. A Szalay Balázs-Bunkoczi László páros már nem volt ilyen szerencsés, a 186. kilométernél eltörött a kormányrúdjuk, amit egy magánházból szerzett hegesztővel javítottak meg. Végül a 141. helyen értek célba.

Ellentétben az autósokkal, a motorosoknál egyelőre úgy tűnik, Marc Comának nincs ellenfele: a spanyol immár a harmadik szakaszgyőzelmét aratta és összetettben majd 43 perc előnye van. Dési János a 42., Romeo Duicu a 96. helyen ért célba.

4. szakasz, Jakobacci-Neuquen, 488 km
Autósok: 1. Sainz, Perin (spanyol, francia, Volkswagen) 3:42.57, 2. al-Attijah, Thorner (katari, svéd, BMW) 0:06 perc hátrány, 3. Alphand, Picard (franciák, Mitsubishi) 2:24 p.h., ... 21. Palik László, Darázsi Gábor (magyarok, Nissan) 30:22 p.h., ...52. Liszi László, Fenesi József (magyar, Mitsubishi Pajero) 1:41:46 ó h., ... 136. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyarok, Opel) 6:23:22 ó. h. Motorosok: 1. Coma (spanyol, KTM) 4:09:32, 2. Despres (francia, KTM) 1:17 p.h., 3. Street (amerikai, KTM) 1:21 p.h.,... 42. Dési János (magyar, KTM) 59:11 p.h., ... 157. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 6:55:00 ó. h. Quadosok: 1. González (spanyol, Yamaha) 5:18:33, 2. Declerck (francia, Yamaha) 16:18 p.h., 3. Machácek (cseh, Yamaha), 29:05 p.h. Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Marcel van Melis (holland, belga, holland, GINAF) 4:20:27, ...18. Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor (magyar, MAN) 58:37 p h.

Összetett verseny állása:

Autósok: 1. Sainz, Perin 12:47:45, 2. al-Attijah, Thorner 3:46 p.h., 3. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német) 11:33 p.h., ... 16. Palik, Darázsi 1:46:46 ó. h., ...37. Liszi László, Fenesi József 6:22:54 ó h., ... 51. Szalay, Bunkoczi 7:31:33 ó. h. Motorosok: 1. Coma 14:41:21, 2. Street 42:57 p.h., 3. Fretigne 43:42 p.h., ... 36. Dési 3:12:21 p.h., ... 141. Saghmeister 10:10:56 ó. h. Quadosok: 1. Declerck 19:14:51, 2. González 31:27 p.h., 3. Machácek 49:34 p.h. Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Marcel van Melis 15:16:46, ...15. Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor 3:13:29 ó h.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: