2005-08-01 09:22:54• hírek • Szatmár.ro

Kettős állampolgárság

20050801g1.jpgA jelenlegi parlamenti keretek között nem oldható meg a kettős állampolgárság kérdése .

 

Ezt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nyilatkozta tegnap este a Szólás szabadsága című tévéműsorban. Állítását azzal indokolta, hogy az állampolgársági törvény kétharmados törvény, s jelenleg ebben a kérdésben az országgyűlés jobb- és baloldali széksoraiban ülők nem tudnak közös nevezőre jutni.

A volt miniszterelnök szerint a Fidesz az egyezségre készen áll, várja, hogy "a baloldalon olyan fordulat következzen be, mely lehetővé teszi a megegyezést." Mint elmondta maga sem tartja szerencsésnek a sokak által támadott tusnádfürdői kijelentését, mely szerint " a magyar baloldal amikor csak tehette, rárontott saját nemzetére."

Orbán hangsúlyozta: beszédének üzenete az volt, hogy a Fidesz bízik abban, hogy nemzetpolitikai kérdésekben lehet és kell is együtt gondolkodni és cselekedni, ideológiai színezettől függetlenül. A kettős állampolgárság, illetve a békés nemzetegyesítés pedig olyan cél kell legyen, melyért az anyaországi politikumnak együtt kell munkálkodnia.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: