2018-03-27 22:51:59• hírek • MTI

Kettőből kettő

Magyarország mindkét idei felkészülési mérkőzését elveszítette az új kapitány irányítása alatt, míg Románia mindkét meccsét megnyerte.

Második felkészülési mérkőzését is elveszítette Georges Leekens labdarúgó-válogatottja: a magyar együttes kedd este 1-0-ra kapott ki Skócia csapatától a Groupama Arénában.


Hasonló előjelekkel készült a két csapat a mérkőzésre, hiszen mindkét oldalon hazai vereséggel mutatkozott be a szövetségi kapitány: pénteken Georges Leekens csapata 3-2-re a kazahoktól, az Alex McLeish vezette skót együttes pedig a vb-résztvevő Costa Ricától 1-0-ra kapott ki.
    

A találkozó előtt békés és barátságos hangulat uralkodott a stadion körül, a leginkább skótkockás szoknyát viselő vendég drukkerek nagy örömmel "pacsiztak" az ő szektoruk közelében gyülekező, főként általános iskolásokból álló magyar szurkolókkal, de volt aki a készenléti rendőrség tagjával akart közös képet kissé illuminált állapotban.
    

A magyar fanatikusok egy Grosics Gyulától, az Aranycsapat legendás kapusától származó idézettel üzentek a játékosoknak: "A játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban."
    

Az újságíróknak kiosztott felállás szerint Georges Leekens a 3-4-3-as taktikát választotta, azonban rögtön a kezdés után kirajzolódott, hogy ez sokkal inkább egy 5-3-2-es formáció, melynek lényege a biztonságos védekezés.
    

Ami a hátsó alakzatot illeti, a belga szakembernek sikerült stabilizálnia a helyzetet, mivel a skótoknak egyetlen kidolgozott lehetőségük sem volt, ugyanakkor ez a támadások rovására ment, ugyanis nem ért fel megfelelő számú segítség az elöl nagyot küzdő Szalai Ádám mellé. A vendégek a szünet előtt így is megszerezhették volna a vezetést, de Kleinheisler László hibáját a büntetőt hárító Gulácsi Péter kijavította. Közvetlenül a szünet előtt Guzmics Richárd járt még közel a gólszerzéshez, de fejesét egy gólvonalon helyezkedő skót mentette.
    

A második félidőre a skótok jöttek ki támadóbb szellemben, s gyorsan meg is szerezték a vezetést. A magyarok Varga Roland révén két jó lövéssel tudtak csupán válaszolni. Ezt követően jó darabig csak vergődött a magyar csapat, Szalai Ádám azonban így is egyenlíthetett volna, de nem tudta gólra váltani a skót csapatkapitány ordító hibáját.
    

A hajrában ment ugyan előre a magyar válogatott, de teljesen ötlettelen beívelésekkel próbálkozott, így az egyenlítésre nem volt esélye.


    

Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya értékelését azzal kezdte, hogy nem boldog a vereség után, de szerinte nagy volt a különbség a mostani és a pénteki, kazahok elleni meccs között. "A mai mérkőzésen jó taktikával játszottunk, nem adtunk ajándék helyzeteket az ellenfélnek. Jól játszottunk, helyzeteink voltak, és láttam azt a fejlődést, amit a legutóbbi találkozón nem" - mondta a belga szakember.
   

 A kapitány szerint önbizalmat adhat játékosainak a mostani teljesítmény. "Jól sikerült a három belső védős felállás, pedig azt hittem, ez még korai lesz. A legfontosabb dolog, hogy a futball, amit ma játszottunk, sokkal jobb volt" - zárta értékelését Leekens.
   

 "Nagyon jó érzés volt végre a hálóban látni a labdát" - mondta Alex McLeish, a skót válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint csapata összességében végig kézben tartotta a mérkőzést. - Az újoncok jól teljesítettek, és szerencsére nem viselte meg a csapatot a kihagyott tizenegyes sem.
    

A szakvezető kiemelte, hogy a vezető gólt követően sem álltak le. "Georges Leekenst ismerem még Belgiumból, tapasztalt edző, meg fogja találni azt a győztes formulát, amely ezeknek a játékosoknak a legmegfelelőbb" - mondta Alex McLeish.
   

Ezzel szemben Románia bizakodva fogadhatta Svédországot azt követően, hogy szombaton fordítani és nyerni tudott Izrael ellen idegenben. Ráadásul Craiován még soha nem szenvedett vereséget, ahová 14 év után tért vissza. Ennek ellenére a világbajnoki résztvevő svédek kezdtek veszélyesebben, a pótselejtezőn az olaszokat búcsúztató skandinávok Alexander Fransson és Ken Sema révén veszélyeztettek, amire a félidő második felében Alexandru Mitrita és George Tucudean válaszolt – ám egyik lövés sem talált kaput.

 

A szünet után szintén a vendégek kezdtek aktívabban, az 57. percben azonban az alig három perccel korábban becserélt Dorin Rotariu egy szép lövéssel megszerezte a vezetést. Egyben élete első felnőtt gólját a román válogatottban. A svédek ezt követően nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, ehhez legközelebb John Guidetti állt, de közeli lövését blokkolták a védők, Ola Toivonen ismétlését pedig Ciprian Tatarusanu védte.

 

A magyar válogatott legközelebb június 6-án a fehérorosz csapattal játszik felkészülési mérkőzést, Románia pedig szeptember hetedikén debütál a Nemzetek Ligájában Montenegró ellen.

Eredmények:
Magyarország-Skócia 0-1 (0-0)
    gólszerző: Phillips (48.)
Magyarország: Gulácsi Péter - Fiola Attila, Otigba Kenneth, Guzmics Richárd  - Lovrencsics Gergő, Pintér Ádám (Elek Ákos, a szünetben), Kleinheisler László (Pátkai Máté, 67.), Hangya Szilveszter (Szabó János, a szünetben) - Varga Roland (Nikolics Nemanja, 83.), Szalai Ádám (Böde Dániel, 77.), Dzsudzsák Balázs (Németh Krisztián, 58.)
Skócia: Alan McGregor - Jack Hendry, Charlie Mulgrew, Scott McKenna - Ryan Fraser (Callum Paterson, 82.), John McGinn, Callum McGregor (Jason Cummings, 93.), Andrew Robertson (Barry Douglas, 67.) - Stuart Armstrong (Kenny McLean, 70.), Matt Phillips (Oliver McBurnie, 84.), James Forrest (Ryan Christie, 77.)
   

Románia – Svédország 1-0
gól:
Rotariu (57.)
Románia: 12. Tătărușanu - 15. Manea, 22. Săpunaru (cpt.), 21. Grigore (5. Nedelcearu, 83), 3. Toșca - 8. Pintilii, 18. Marin (6. Anton, 70) - 28. Mitriță (9. Rotariu, 54), 23. Stanciu (26. Man, 87'), 7. Chipciu (10. Grozav, 61) - 19. Țucudean (13. Keșeru, 63)
Svédország: 12. Johnsson - 16. J. Larsson, 18. Jansson-cpt., 14. Helander, 6. Hult - 21. Durmaz (17. Claesson 84), 13. Fransson, 15. Hiljemark, 19. Sema - 11. Guidetti, 22. Kiese Thelin (20. Toivonen).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: