2009-01-28 16:36:31• hírek • Parajdi Andrea

Kétszeresére nőtt a betegforgalom

Az elmúlt néhány hétben több mint kétszeresére nőtt a betegforgalom a családorvosi rendelőkben. Bár hivatalosan nincsen influenza-járvány, mégis érzékelhető a betegség jelenléte. A háziorvosoknál még korlátlan számban megtalálható az ingyenes oltóanyag.

Ezen a héten érdemes beoltatnunk magunkat az influenza-járvány ellen, amely Szatmár megyében várhatóan február közepén fog tetőzni. Jelenleg csupán az influenza előszelét érezzük, azonban már így is több mint kétszeresére nőtt a betegforgalom.

Dr.Láng László háziorvos elmondása szerint, a tavalyi évben enyhébb lefolyású volt az influenza járvány, idén azonban sokkal többen kaphatják el a betegséget. A doktor úr mint mondja, főként az óvodás, illetve az iskolás gyerekek vannak kitéve a fertőzésveszélynek, hiszen állandóan közösségben tartózkodnak.

-Az idősebb korosztály ilyen szempontból elővigyázatosabb, és idejében beadatja magának az ellenszert, nem beszélve arról, hogy ez a korcsoport ritkábban megy közösségbe, így elkerüli a fertőzés forrását - magyarázza Dr. Láng László háziorvos.

Az influenza elleni oltóanyag beadását követően, két hétnek kell eltelnie amíg kialakul a teljes védettség. Ingyenes oltóanyag még jelenleg is korlátlan számban áll rendelkezésre, így annak, aki a február közepére várható influenza-hullám veszélyétől szeretné megvédeni szervezetét, érdemes még ezen a héten beoltatnia magát.

-Sokan félnek az ellenszer lehetséges mellékhatásaitól, amelyek egyébként csupán az esetek 5-10 százalékánál jelentkeznek. Kialakulhat enyhe hőemelkedés, esetleg izomfájdalom, azonban ezek a náthára hasonlító tünetek, hamar meg is szűnnek. Még mindig érdemesebb beoltatnunk magunkat, ha arra gondolunk, hogy az influenza szövődményes eseteivel, akár kórházi kezelésre is szorulhatunk - fejti ki a járvány megelőzősének fontosságát a háziorvos.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: