2012-08-05 08:08:29• hírek • Szatmar.ro

Kétszázan a misszióról

Négy hét leforgása alatt mintegy kétszáz gyermek fordul meg a nagyszokondi Szent Ignác lelkigyakorlatos házban.

Nincs nyár nagyszokondi gyermek és ifjúsági táborok nélkül. A Szatmári Római Katolikus Püspökség Ifjúsági Irodája által évről évre megrendezésre kerülő táborok nagy történetre tekintenek vissza: az évek során itt megfordult gyermekek között barátságok születtek és maradtak meg, élmények hívták vissza őket újra és újra, de többen már felnőttként készülnek arra, hogy gyermekeiket ugyanoda küldjék táborozni, ahol egykor ők is annyi szépet éltek át.

Nagyszokondon a kikapcsolódás, szórakozás közösségi élménnyel társul - csoportok versengenek és gyűjtenek a hét során pontokat -, a napi imaalkalmak, elmélkedések, a szentmise és a szentségimádás erősítik a gyerekek Istenélményét, a játékok, vetélkedők, sportprogramok pedig igyekeznek mindenkit jól megmozgatni. Idén, július 16. és augusztus 10-e között, négy héten keresztül, az egyházmegye plébániáiról mintegy kétszáz gyermek látogat el heti váltásokkal a lelkigyakorlatos házba és környékére, fedezi fel a táborozás örömeit a hétfői érkezéstől, a csütörtök esti tábortűzig és pénteki indulásig. A központi téma idén a misszió. A gyerekek naponta sok érdekes és fontos információhoz jutnak, melyeket kiscsoportos beszélgetéseken bontatnak ki, dramatizálás alkalmával tesznek élővé.

Csütörtöki látogatásunk alkalmával épp akadályversenyen vettek részt. A lelkigyakorlatos házból kiindulva öt akadálypontot jártak végig. A templom érintésével felsétáltak az erdőig, összemérve ügyességüket és tudásukat, de fontos pontokat is gyűjtve, melyeket végül összesítettek és így alakult ki a csoportok közötti végeredmény. A gyerekek a pénteki kiértékelést követően indultak haza, a ház és környéke pedig csak rövid időre ürül ki. Augusztus 6-án újra benépesül, hogy a tábor utolsó hetén, a negyedik gyerekcsapat is részesülhessen a nagyszokondi élményekben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: