2015-09-15 17:54:10• hírek • Szatmár.ro

Kétsávos útlezárás, sebességkorlátozás és ideges sofőrök a Károlyi úton

Az elmúlt hét végén kezdődött, most már javában tartanak az útfelújítási munkálatok a Károlyi úton, a Brandusa utcától a Pinului utcáig húzódó közel egy kilométeres útszakaszon. Az utat alapjaitól újítják fel, kicserélik a közvilágítás oszlopait is. Az autósok meglehetősen nehezen viselik az útszűkületet és a sebességkorlátozást.

Alapjaitól újítják fel a Károlyi utat, a munka pedig nemrég vette kezdetét. Jelen pillanatban egy közel egy kilométeres útszakaszon dolgoznak, amely a Brandusa utcától kezdődik és az Auchan hipermarketig, a Pinului utcáig tart. A munka két sávon zajlik, így irányonként egy sávosra szűkült a forgalmas útszakasz. Az autósok ezt meglehetősen nehezen viselik, a forgalom lelassult az adott útszakaszon, s míg a külső sávokon lehet közlekedni, addig a belső sávokon nehéz munkagépek dolgoznak.

Mint megtudtuk: most a belső, később a külső sávokon dolgoznak majd, az útszakasz alapját is megerősítik, arra pedig több, remélhetőleg tartós aszfaltréteg fog kerülni. A víz és szennyvízvezetékeket is kicserélik, sőt, a föld alá kerülnek azok a kábelek is, amelyek eddig a villanyoszlopokon futottak. Ezeket az oszlopokat is újakra cserélik és új lámpatestek kerülnek rájuk.

A polgármesteri hivatal nemrég kiadott tájékoztatója szerint négy hétig tart majd a munka a Károlyi út ezen szakaszán - az autósok pedig csak remélik, hogy a munkásoknak sikerül majd tartaniuk az első látásra meglehetősen optimistán meghatározottnak tűnő határidőt.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: